Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol sportsajtó szerint az FC Barcelona és a Getafe mindenben megállapodott már Carles Alena téli kölcsönszerződéséről. A hírek szerint mindössze egy feltételnek kell ehhez még teljesülnie.
(Kép: as.com)
A 21 esztendős saját nevelésű játékost a több játéklehetőség érdekében kölcsönöznék ki a katalánok, ám Alenának volt egy kérése.
A középpályás szívesen menne a Getaféhoz, abban az esetben, ha a csapat a nemzetközi porondon is érdekelt lenne a szezon második felében (Ehhez a Getafénak az El-csoportkör utolsó fordulójában hazai pályán nem szabad kikapnia az orosz Krasznodartól – a szerk.).
A katalán sportsajtó szerint Alena mondhatja ki az utolsó szót váltást illetően, így egy hét múlva lényegében körvonalazódhat, hogy a felek valóan megállapodhatnak-e…
Úgy hírlik egyébként, hogy a Getafe első körben a szezon végéig venné kölcsön Alenát.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.