Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Arsenal svájci válogatott középpályása, Granit Xhaka a januári átigazolási időszakban nagy valószínűséggel a Hertha BSC játékosa lesz – erről a futballista ügynöke is beszámolt.
A 27 esztendős labdarúgó José Noguera elmondása szerint mindenben megegyezett a berlini alakulat képviselőivel, így ő lesz a nemrég kinevezett vezetőedző, Jürgen Klinsmann első igazolása. Az átigazolási összegről még tárgyalnak a felek, minden bizonnyal Xhaka lesz a Hertha történetének legdrágább játékosa – nagyjából 25 millió euró körül mozoghat az ára.
„Őszinte leszek: megegyeztünk a Herthával, készen állunk a berlini transzferre. Ezt mindenkivel közöltük az Arsenalnál, Edu Gaspar sportigazgató és Mikel Arteta tréner is tud róla. Semmi akadálya az üzlet létrejöttének, csakis az átigazolási díjat illetően kell dűlőre jutni” – nyilatkozta Xhaka ügynöke a Blick kérésére.
Xhaka novemberben veszítette el a csapatkapitányi karszalagot az Ágyúsoknál, azóta több gárdával is szóba hozták a nevét. A Bild szerint a csütörtökön döntetlennel debütáló Arteta nem szeretne megválni a középpályástól. Xhaka számára a Bundesliga nem lenne ismeretlen, korábban négy szezonon át erősítette a Borussia Mönchengladbach keretét.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.