Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A francia bajnokságban szereplő AS Monaco csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy másodszor is menesztették Leonardo Jardimot, és már ki is nevezték az utódját.
Bár az új szezont sem kezdte túl jól az AS Monaco, jelenleg a hetedik helyen áll a bajnoki tabellán, és a legutóbb 5-1-re győzte le a Lille csapatát a bajnokságban. A klub vezetősége viszont úgy döntött, hogy mégis menesztik Leonardo Jardimot, immáron második alkalommal. A portugál szakembert egyszer már kirúgták 2018 októberében, de miután az őt követő Thierry Henry sem tudott javulást felmutatni, így Jardimot visszahívták, és januártól megint ő volt a vezetőedző.
A klub azt is hivatalosan bejelentette, hogy Roberto Moreno veszi át a csapat irányítását, aki egy két éves szerződést írt alá a klubbal 2022 nyaráig. A spanyol szakember hazája nemzeti válogatottját irányította ezelőtt, de másodedzőként dolgozott a Barcelonánál és az AS Románál is.
🔴⚪️ L’AS Monaco annonce la fin de la collaboration avec Leonardo Jardim et l’arrivée au poste d’entraîneur de Robert Moreno. https://t.co/yvFg8SbJic
— AS Monaco 🇲🇨 (@AS_Monaco) December 28, 2019
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.