Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a brazil klasszis maradni fog a francia bajnokcsapatnál.
A Paris Saint-Germain legmegosztóbb figurája, Neymar, úgy tűnt, hogy a nyári átigazolási időszakban mindenképpen távozni fog a csapattól és visszatér majd Spanyolországba korábbi együtteséhez, a Barcelonához. Ennek következtében az első pár fordulóban nem is lépett pályára a francia csapatban a brazil játékos, ám végül maradni kényszerült, ugyanis nem tudtak dűlőre jutni a felek.
Ezek után Neymar muszáj volt pályára lépni a PSG-ben, és mintha mi sem történt volna úgy futballozott, de eleinte megkapta a szurkolóktól a magáét, akik érthető módon kifütyülték, viszont ő nem foglalkozott ezzel. Azóta több mérkőzésen is ő volt a döntőfaktor és a fanatikusok is észrevették rajta, hogy belead mindent és a csapatért játszik, így felhagytak a szidalmazásával.
Mostanra pedig már nagyon úgy tűnik, hogy hosszabb távra is elkötelezheti magát a francia bajnokcsapatnál, ugyanis a Le Parisien információi szerint kész új szerződést aláírni a PSG-vel a brazil klasszis. Jelenlegi kontraktusa még két és fél évig szól, ha pedig sikerül megegyeznie a vezetőséggel, akkor 2025-ig maradhatna a párizsi együttes játékosa.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.