Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Folytatódott a spanyol bajnokság 21. fordulója az Atlético Madrid és a Leganes összecsapásával. A nem túl eseménydús mérkőzés végül gólnélküli döntetlennel végződött, amin az utolsó percekben érkezett némi izgalom, amikor is időhúzásér kiállították a vendégek kapusát, de már nem maradt ideje Simeone gárdájának, hogy kihasználja ezt az előnyt.
Nem volt túl jó első félideje az Atlético Madridnak, hiszen kevés helyzetük volt, míg a Leganes sokkal bátrabban és veszélyesebben futballozott. A 12. percben már közel állt a vendégcsapat a gólhoz, amikor Braithwaite próbált meg betalálni a tizenhatosról, de Oblak szépen védte a próbálkozását, a 22. percben pedig Roque Mesa hatalmas lövését blokkolta egy védő. A 24. percben már a hazaiak kerültek helyzetbe, ekkor Correa próbált értékesíteni egy kipattanót, de csak a kapu fölé lőtt, illetve a játékrész végén még egy Morata-próbálkozást kellett hárítania Cuellarnak.
A második félidőben sem változott sokat a játék képe, a Leganes veszélyesebben játszott, az Atlético Madrid pedig elég pontatlan volt. A labdabirtoklásban azonban lassan átvette a vezetést Simeone gárdája, de a gól csak nem érkezett. A végére azért összehoztak egy-két helyzetet, és volt egy-két tizenegyesgyanús eset is, de egészen a hosszabbításig nem történt sok izgalom. A 94. percben azonban Cuellar időhúzásért és színészkedésért megkapta a második sárga lapját is, a kapus azonban nem nagyon akart lemenni, és továbbra is húzta az időt. Jonathan Silva állt be a kapuba helyette a mezőnyből, mert már nem volt cseréje a Leganesnek, ezt a lehetőséget azonban nem tudta már kihasználni az Atlético Madrid, mert Mateo Lahoz lefújta a mérkőzést egy percen belül
Atlético Madrid-Leganes: 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Simeone (57.), Savic (90+6.) ill. Awaziem (11.), Eraso (55.), Cuellar (76.), Mesa (90.), Recio (90+2.)
Kiállítás: – ill. Cuellar (90+2.)
A forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Osasuna-Levante: 2-0
Szombat:
Espanyol-Athletic Bilbao: 1-1
Valencia-Barcelona: 2-0
Alaves-Villarreal: 1-2
Sevilla-Granada: 2-0
Vasárnap:
Atletico Madrid-Leganes: 0-0
14:00 Celta Vigo-Eibar (Tv: Spíler 2)
16:00 Getafe-Betis (Tv: Spíler 2)
18:30 Real Sociedad-Mallorca (Tv: Spíler 2)
21:00 Valladolid-Real Madrid (Tv: Spíler 2)
A bajnokság jelenlegi állása:
A góllövőlista jelenlegi állása:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.