Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A “vörösök” hátvédje, Dejan Lovren a Sky Sportsnak legutóbb adott interjújában tökéletesen összefoglalta azt, ami a Liverpool jelenkori sikereinek egyik, ha nem a legfontosabb összetevője lehet.
(Kép: as.com)
“Szerencsés vagyok, hogy Jürgen Klopp legelső napja óta itt lehetek a klubnál. Két-három évébe telt, míg felépítette amit akart.” – Kezdte gondolatmenetét a középhátvéd.
“Sokan azt mondják, hogy kívülálló csapat vagyunk idén. úgy gondolom ez már tavaly is igaz volt, annak ellenére, hogy éppen hogy lemaradtunk a bajnoki címről. Pontosan tudjuk, hogy mit akarunk elérni, mit szeretnénk, és ez az, aminek köszönhetően eljuthattunk idáig.” – Folytatta a horvát válogatott játékos.
“Én különösen szeretném, ha úgy emlékezhetnének ránk, mint mondjuk arra a Barcelonára, amely 4 év alatt 20 jelentősebb trófeát tudott nyerni! Miért ne juthatnánk el mi is arra a szintre?! Szeretném, ha sok-sok éven át úgy emlékeznének erre a Liverpoolra, mint a valaha volt legjobb csapatok egyike! Rajtunk játékosokon ez nem fog múlni. Éhesek vagyunk a sikerre, nyerni akarunk! mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy amikor a csúcson vagy ugyan úgy, sőt, keményebben kell edzened, mint amikor oda akarsz jutni! Nem akarunk kiengedni, meccsről.-meccsre tekintünk előre.” – Tette még hozzá Lovren.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.