Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A nyolcaddöntők első felvonásán már túl vagyunk a Magyar Kupában, ahol többnyire érvényesült a papírforma, elmaradtak a meglepetések.
Kedd este egy gól nélküli döntetlennel indította a kupafordulót a Videoton és az Újpest, szerdán pedig már a többi csapaton volt a sor. Nagy szenzációkról nem igazán tudunk beszámolni: a Honvéd, a Puskás Akadémia, a Mezőkövesd, az MTK és a Paks is hozni tudta a kötelezőt. Igaz, utóbbi sokáig hátrányban volt és az 55., illetve az 57. percben szerzett találatokkal tudtak csak fordítani.
A Dorog nagyon magabiztosan tudott diadalmaskodni, csak úgy, mint a Lipót SK, amely az élvonalbeli Zalaegerszeget lepte meg hazai környezetben 3-1 arányban. Mindehhez kellett egy korai vezető gól, valamint a vendégeknél Barczi kiállítása is, de ez semmit sem von le a sikerükből. A visszavágókat február 19-én rendezik majd.
Dorog – III. Kerületi TVE 4-1 (G.: Bori, Vígh, Kitl, Akos, Délczeg)
Lipót SK – Zalaegerszeg 3-1 (Harsányi, Csete, Ostrek, Zimonyi)
Pécs – Paks 1-2 (G.: Rácz, Kecskés, Sajbán)
Békéscsaba – Puskás Akadémia 0-3 (G.: Vanecek (2), Slagveer)
Mezőkövesd – Kaposvár 2-1 (G.: Ádám, Pillár, Cseri)
MTK Budapest – Dunaújváros 3-0 (G.: Bognár, Bíró (2))
Honvéd – Haladás 1-0 (G.: Kukoc)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.