Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A német élvonalbeli bajnokságban szereplő Bayer Leverkusen a hivatalos honlapján tudatta, hogy az együttes meghatározó futballistája, Kevin Volland bokasérülés miatt hosszú időre kidőlt.
Fotó: Bayer Leverkusen
A 27 esztendős támadó előreláthatólag három hónapig nem lesz bevethető, ez pedig azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel a 2019–2020-as idényben már nem lép pályára. Volland a Porto elleni összecsapáson sérült meg az Európa-ligában, le is kellett őt cserélni a hajrában.
A gyógyszergyáriak labdarúgója egész jó szezont futott, minden sorozatot figyelembe véve 31 találkozón 11 gólt szerzett, valamint 9 előkészítést is jegyzett. A Leverkusen a bajnokságban a BL-indulásért küzd, jelenleg az ötödik pozíciót foglalják el a Bundesliga tabelláján – igaz, még a listavezető Bayern Münchenhez képest is csupán hat pont a lemaradásuk.
Peter Bosz gárdája a harmadik sorozatban, a Német Kupában is érdekelt még, így Volland kiesése minden bizonnyal érzékenyen fogja érinteni az alakulatot.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.