Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az esélyesek közül az Arsenal és az Ajax is búcsúzott, mi több a Celtic sem “élte túl” ezt a kört. A Sevilla mind a négy csapat sikerrel vette az akadályát, bár mindenhol voltak izgulni valók.
Az idegenben elszenvedett 2-0-ás vereség az Ajaxot a támadó futballra sarkalta. Ez viszonylag hamar már az 5. percben megbosszulta magát, ugyanis a Getafe ekkor már 3 gólos előnyben tudhatta magát. Ám az Ajaxot nem szabad leírni, Danilo révén már a 10. percben egalizáltak, majd a második félidő 63. percében Olivera öngóljának köszönhetően már a vezetés is náluk volt. Ennek ellenére még 2 gólra szükségük lett volna, ez pedig már nem jött össze így meglepetésre (?) búcsúzott a holland csapat.
Ajax – Getafe 2-1 (1-1)
Gólszerző: Danilo (10.), Olivera (63. o.g.) ill. Mata (5.) (Összessítésben: 2-3)
Továbbjutó: Getafe, 3-2-es összesítéssel
Az Arsenal idegenben hozta a kötelezőt, ám az Emiratesben az Olympiacos nem adta magát és a második félidőben Cissé révén már kiegyenlítette a párharcot. Az Arsenal erőtlen volt és fáradt ez meg is látszott Arteta csapatán. A hosszabbításban aztán Aubameyang parádés ollózásának köszönhetően úgy tűnt megvan az Arsenal továbbjutása, ám El Arabi az utolsó percben értékesített egy beadást, amivel meglett a továbbjutás és a forduló talán legnagyobb meglepetése.
Arsenal – Olympiacos 1-2 h.u. (0-0)
Gólszerző: Aubameyang (113.) ill. Cissé (53.), El Arabi (119.) (Összessítésben: 2-2)
Továbbjutó: Olympiacos több idegenben szerzett góllal
Az idegen szerzett gól után a Celtic várhatta “nyugodtabban” a találkozót. Ám ez a nyugalom az 51. percben átváltott pánikká, amikor is a Santos révén a Köbenhavn megszerezte a vezetést. Ám a hajrában sikerült egyenlítenie a hazai csapatnak egy büntető után, ám alighogy befejezték a gólörömöt, jött is a “hideg zuhany” Biel ugyanis újra előnybe és mint később kiderült továbbjutásba lőtte a Köbenhavnt. Az már csak hab a tortán, hogy a N’Doye révén feltette a pontot a dán csapat, így 3-1-re nyert Skóciában.
Celtic – Köbenhavn 1-3 (0-0)
Gólszerző: Edouardo (82. b.u.) ill. Santos (51.), Biel (85.), N’Doye 88.) (Összesítésben: 2-4)
Továbbjutott: Köbenhavn, 4-2-es összesítéssel
A gól nélküli döntetlennek természetesen a Sevilla örülhetett volna a legjobban, ugyanis így idegenben szerezett góllal a spanyol csapat jutott volna tovább. A mérkőzés egyébiránt kiegyenlített volt, mindkét csapatnak megvolt a lehetőségei, ám a hajrában jöhetett volna a bombameglepetés, ugyanis Paun-Alexandru révén a Cluj megszerezte a vezetést, ám a videóbíró “dolgozott”, így maradt minden és továbbjutott a Sevilla.
Sevilla – CFR Cluj 0-0 (0-0)
Gólszerző: – ill. – (Összessítésben: 1-1)
Továbbjutott: Sevilla, idegenben szerezett góllal.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.