Manchester United: Pogba hamarosan visszatérhet

Több hónapnyi “bujkálás” után lassan újra játszhat Paul Pogba, a Manchester United francia középpályása. De hogyan fognak ők együtt dolgozni Fernandessel?

Kép: The peaople’s person

Az ESPN információi szerint már a héten edzésbe áll Pogba Manchesterben, így belátható időn belül ismét a pályán láthatjuk majd a Vörös ördögök szerelésében. A 26 éves középpályás műtét után lábadozott sokat, de lényegében az egész szezonja tele volt hol egészségügyi, hol más okból táplálkozó kihagyásokkal. Idén mindössze 7 bajnokin kapott lehetőséget, ami a sérülésein túl az állítólag nem túl erős játékkedvével is összefüggésbe hozható.

Közel viszont a visszatérés. Az elmúlt hetekben Dubajban tartózkodott a francia játékos, aki most visszatért a United edzőközpontjába. A hírek szerint a csapat orvosai is megvizsgálták és elégedettek a gyógyulás ütemével. Hamarosan csatlakozhat majd a csapathoz az edzések alkalmával. Becslések szerint legkorábban március 12-én, a Linz elleni Európa-liga találkozón láthatjuk majd, vagy még inkább az utána következő, Tottenham elleni mérkőzésen.

A híradások arról is szólnak, hogy Pogba folyamatosan figyelemmel követte csapata mérkőzéseit és alig várja, hogy a téli szerzeménnyel, Bruno Fernandessel dolgozhasson együtt a pályán. A portugál játékos a manchesteriek nagy januári érkezője, aki egyből a kezdőben találta magát, a bizalmat pedig 3 góllal és 2 gólpasszal hálálta meg.