Újabb sztárjátékos kapta el a koronavírust – HIVATALOS

Paulo Dybala megfertőződése után ezúttal Kínából erősítették meg, hogy egy újabb aktív, világszerte ismert labdarúgó fertőződött meg a koronavírussal…

Kínában már éppen a koronavírus-járvány utáni újrakezdésre készülnek, már napról napra egyre kevesebb megbetegedést regisztrálnak, ám sajnálatos módon a belga válogatott középpályása, Marouane Fellaini a minap pozitív koronavírus-tesztet produkált Jinanban.

Az Everton és a Manchester United egykori középpályása lett ezzel a kínai Szuperliga első megbetegedett játékosa, ám minden bizonnyal a fertőzést még Európában szedte össze, hiszen éppen néhány nappal ezelőtt tért vissza a Távol-Keletre, ám a teszt kimutatta nála a fertőzést.

Fellaini tavaly igazolt át a “Vörös Ördögöktől” a Shandong Luneng csapatához, ahol kiváló első szezont futott, hiszen középpályás létére a 32 esztendős játékos 13 gólt szerzett. A betegség következtében előreláthatólag két hétre el kell őt különíteni, így várhatóan később kell majd elkezdenie a tervek szerint április közepén rajtoló bajnoki idényt.