Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A magyar válogatottat is trenírozó szakember rengeteg ajánlatot kapott, azonban kitart volt klubja mellett.
Dárdai Pál visszatér a következő idénytől a Hertha BSC labdarúgócsapatához, azonban ezúttal nem a felnőtt csapatot fogja irányítani, hanem az utánpótlásban vállal munkát. A német fővárosi gárda vezérigazgatója, Michael Preetz jelentette be, hogy megállapodtak a magyar szakemberrel, azonban még egyelőre nem tudni melyik korosztályt fogja irányítani.
“Normális esetben már áprilisban eldöntjük, melyik edző melyik együttest fogja majd irányítani, de a koronavírus-járvány miatt most minden más a háttérbe szorul” – mondta a berlini klub ügyvezetője, Preetz.
Dárdai 2012-ben kapott állást a Herha utánpótlásában, majd 2015-ben kinevezték a felnőttcsapat élére. Az első számú együttest 2019-ig irányította, a legsikeresebb idényében a 6. helyig vezette a csapatot, így indulhattak az Európa-ligában. Emellett irányította magyar válogatottat is ideiglenes megbízottként. Dárdai a napokban elmondta, hogy amióta távozott a csapattól nagyon sok megkeresést kapott és elképesztő fizetésért vállalhatott volna munkát.
“Háromhetente kapok ajánlatot, néha erkölcstelenül sok pénzt kínálnak, de vannak nagyon korrekt ajánlatok is” – fogalmazott Dárdai Pál.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.