Nevelőcsapatához tart a Real és a Milan egykori gólgyárosa

Több nemzetközi portál is megerősítette, hogy a szebb napokat is látott veterán gólvágó visszatérni készül nevelőcsapatához, a brazil Santoshoz…

A Santos elnöke megerősítette, hogy megkezdődtek a tárgyalások, hogy Robinho visszatérjen a csapathoz, ahol annak idején 2002-ben megkezdte profi pályafutását a felnőttek közt. A klubelnök, José Carlos Peres hozzátette, hogy a százszoros brazil válogatott csatárt mindig tárt karokkal várják a klubnál.

A 36 éves támadónak a mostani szerződése június 30-ig (vagy az idény végéig) érvényes a török élvonalbeli Istanbul Basaksehirnél, és úgy látszik, Robinho már nem vágyik több légiós kalandra, hanem inkább visszatérne hazájába.

Robinho annak idején 2005-ben a Real Madrid hívószavára igazolt Európába, ahol három év alatt 135 mérkőzésen 35 gólt szerzett, majd másfél szezont töltött a Manchester City-ben és négy esztendőn át szolgálta az AC Milant – menet közben kölcsönben többször is szerepelt a Santosnál. Aztán a kínai és egy másik brazil csapatnál való szerepvállalását követően immár negyedik éve Törökországban játszik.