Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem úgy alakult eddigi karrierje a Bayern Münchennél Corentin Tolissonak, ahogyan azt eltervezte. A játékosnak most a Manchester United dobhat mentőövet.
Tolisso 2017 nyarán szerződött a Bayern Münchenhez 41,5 millió euró fejében. Azóta több sérülés miatt is hosszabb időre a partvonalon túlra kényszerült, valamint igazán sosem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba. Így nem meglepő módon összesen csupán 68 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 14 gólt szerzett és 12 gólpasszt osztott ki.
A legfrissebb sajtóhírek szerint a Manchester United érdeklődik a világbajnok középpályás iránt, akit már olasz klubok is megkörnyékeztek. Az üzlet elsősorban Tolisso állapotától függhet. A már említett korábbi sérülések miatt szeretnék felmérni erőnlétét, hogy valóban megéri-e ajánlatot tenni érte.
A 25 esztendős játékos ebben az idényben 24 alkalommal öltötte magára a Bayern mezét. Ezeken a találkozókon háromszor talált a hálóba és ötször szolgálta ki társait. Jelenlegi szerződéséből még egy év van hátra. Piaci értékét 25,5 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.