Légiósok: nem hosszabbítják meg Eppel Márton szerződését – hivatalos

Bernd Storck után Eppel Márton szerződését sem hosszabbítja meg a belga Cercle Brugge csapata.

Az M4 Sportnak adott interjújában jelentette be a magyar csatár, hogy a belga klubhoz július elsejéig kötő szerződését nem hosszabbítják meg. Eppel az interjúban kiemelte, hogy Cercle Bruggé-nél jó volt a kapcsolata a május óta már a Dunaszerdahelyet irányító Bernd Storckkal, majd azt is elmondta, hogy a német szakember hívására ment Belgiumba, és a fél év alatt sokat fejlődött a kezei alatt. Azt még nem tudja, hol folytatja pályafutását, komoly érdeklődő még nem volt.

“Szeretnék légiós maradni még jó pár évig. Hat évet lenne jó külföldön játszani, szeretnék három-négy országban élni és kipróbálni magam. Preferált ország, ha lehetne választani, az Olaszország lenne. Korábban jó döntés volt Kazahsztán is, az életet is nagyon élveztem, és a foci is jól alakult” 

– szögezte le, hozzáfűzve: a későbbiekben haza szeretne igazolni Magyarországra.

Eppel 2018-ban igazolt a kazah Kajrat Almatihoz, majd idén januárban szerződött a belga klubhoz.