Átigazolások: A Leverkusen sportigazgatója üzent a Chelseanek!

Továbbra is téma a nemzetközi sportsajtóban Kai Havertz Leverkusenből Londonba történő esetleges igazolása. Erre utal a gyógyszergyáriak sportigazgatójának, Rudi Völlernek adott legutóbbi interjúja is. 

A korábbi kiváló játékos lényegében elismerte a Chelsea érdeklődését, ugyanakkor kijelentette, lényegében egy esetben válnának meg a 21 esztendős játékostól.

“Továbbra sem akarjuk Kai-t mindenáron eladni! A tehetsége miatt viszont tisztában vagyunk azzal is, hogy top.-klubok akarják megszerezni. Jó pár érdeklődésről tudunk, különösen a Chelsea igen aktív. Számunkra azonban a szituáció igen egyszerű: Kai szerződéséből még két év van hátra, így aki komolyan meg akarja őt szerezni, annak a mi igényeinknek kell eleget tennie, ellenkező esetben Kai velünk marad, és ezt úgy tudom örömmel is tenné még egy évig.” – Idézi Völlert a La Gazzetta dello Sport.

A Bayer sportigazgatója hozzátette azt is, hogy az igényeiket a COVID-19 vírus miatt nem fogják alább adni. “Kai képességei és a benne rejlő potenciál miatt a vírushelyzet egyáltalán nem lesz hatással egy esetleges átigazolási díjra. Pontosan tudjuk mi az elképzelésünk ezen a téren!” – Így a 60 esztendős sportvezető, aki nem mellesleg Kai Havertz-et  a Leverkusen valaha volt legjobb játékosának tartja.

“Számomra ő a legjobb, akit Leverkusenben valaha is futballozni láttam! Szinte az egész életemet itt töltöttem, így ki merem ezt jelenteni, még akkor is, ha mondjuk Emerson, Michael Ballack, Zé Roberto, vagy Toni Kroos is itt játszott!”