Két játékosától is megválna a Liverpool

Mégsem lesz teljesen tétlen az átigazolási piacon a Liverpool FC, apóbb változtatások mindenképpen várhatóak a Vörösök keretében.

Kostas Tsimikastól már elköszöntek, újabb két játékos pedig csatlakozhat hozzá a távozók között. A Mirror szerint ők lehetnek Marko Grujic és Harry Wilson.

Előbbi 2016 óta tartozik a Pool kötelékébe, de egyszerűen nem tudott kibontakozni Angliában. A szerb középpályást kölcsönadták Belgrádba, a Cardiffhoz, a Herthához pedig kétszer is – utóbbinál képes volt stabilan helytállni. Ám úgy tűnik, nincsenek elájulva a fejlődésétől Kloppék, így inkább pénzre váltanák. A Transfermarkt becslései szerint 14,5 millió euró a piaci értéke.

Harry Wilson a másik, akit nem marasztalnak. A 23 éves walesi támadó a Bournemouth-nál tett szert PL-rutinra az előző szezonban, amikor Eddie Howe csapatához került kölcsönbe. Tavaly 31 meccsen 7 gólig jutott, de a jelek szerint ez sem elég ahhoz, hogy legyen jövője az angol bajnoknál. Az ő esete annyiban más, hogy Wilson teljes mértékben Liverpool nevelés, 2005 óta áll a klub alkalmazásában.

Az a terv a Poolnál, hogy az ő értékesítésükből nagyjából 40 millió font folyik majd be a kasszába, amivel esetleg tudnának hozni erősítést a csapathoz (Thiago Alcantara érkezését részben fedezhetik, illetve a 22 éves watfordi szélső Ismaila Sarr is képben van).