Serie A: hazacsábítanák Kínából a válogatott támadót – sajtóhír

Több olasz forrás is beszámolt róla, hogy az olasz bajnokság (Serie A) középcsapata visszacsábítaná Itáliába az egykori válogatott támadót, aki évek óta Kínában keresi a kenyerét…

 

A Tuttosport forrásai szerint az elmúlt idényt a tizedik helyen záró Fiorentina csapata rutinos támadóval szeretné megerősíteni játékoskeretét, így a “Violák” következő szezonra szerződést hosszabbító vezetőedzője, Giuseppe Iachini komolyan kiszemelte csapata részére Citadin Édert.

A 33 éves egykori válogatott hazájában többek közt az Empoli, a Frosinone, a Brescia, a Cesena, a Sampdoria és az Inter csapatában fordult meg, az elmúlt két kiírást pedig már a Távol-Keleten töltötte. Éder a Nerazzurrival közös tulajdonban lévő Jiangsu Suning alkalmazásában két idény alatt 41 mérkőzésen 23 gólt szerzett együttesen. Amióta Ázsiába szerződött 2017-ben, azóta a 26-szoros válogatott futballista képtelen volt nemzeti csapatbeli szereplései számának gyarapítására.

Ribéry és néhány további rutinos játékos leigazolásával, valamint Iachini elmúlt idény közbeni kinevezésével a Fiorentina a következő szezonban akár még komolyabb tervekre törhet majd Olaszországban.

Éder évente 5.5 millió eurót keres kínai klubjában, aktuális szerződése pedig még egy évig érvényes.