Nagy fogást hajtott végre az Atalanta – HIVATALOS

Az olasz bajnokság (Serie A) elmúlt két szezonjában a közvetlen élmezőnyben végző Atalanta csapata egy újabb komoly erősítéssel jelezte, hogy az új idényben is hasonló célokért harcolna…

Az Atalanta csapata a péntek délutáni órákban megerősítette, hogy leigazolta a korábban az AC Milan által is kiszemelt orosz középpályást, Alexei Mirancsukot a Lokomotiv Moszkva együttesétől. Az átigazolás díja az olasz sajtó szerint 14,5 millió euró volt.

A 25 éves orosz válogatott játékos 2013 óta 223 tétmérkőzést játszott nevelőcsapata színeiben, az elmúlt szezonban az orosz bajnokság (Premjer Liga) legjobbjai közé tartozott, miután középpályás létére 12 találatig jutott. Mirancsuk minden sorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen 16 gólt szállított a 2019-2020-as kiírás alatt, ami minden tekintetben pályafutása eddigi legjobb szezonja volt.

Az egymást követő második idényben BL-induló bergamóiak a napokban véglegesítették Mario Pasalic-ot, valamint az átigazolási időszak korábbi szakaszában már lecsaptak a tehetséges Simone Muratore játékjogára a Juventustól.