Játékost cserél a City a Benficával – sajtóhír

A legfrissebb nemzetközi sajtóhírek szerint megszületett a megállapodás, és rövidesen hivatalossá is válhat a csereüzlet a Manchester City és a Benfica csapatai között…

Fabrizio Romano értesülései szerint az érintett klubok közt megszületett a megállapodás, és a csapatok a szóban forgó játékosokkal is megegyeztek, így akár már a mai napon hivatalos lehet az a csereügylet, melynek keretein belül a Manchester City együttese megszerzi a portugál válogatott hátvéd Rúben Dias játékjogát a Benficától, cserébe pedig a rutinos Nicolás Otamendit és 40 millió eurót utalnak Lisszabonba.

A 23 éves portugál hátvéd fiatal kora ellenére 2017 óta állandó szereplője a Benfica első csapatának, azóta már több mint 100 tétmérkőzésen húzhatta magára a piros-fehérek szerelését, miközben 2018-as debütálása óta a portugál válogatottban is jegyez már 19 pályára lépést, ahol szintúgy meghatározó tagnak számít. Dias a várakozások szerint 2025-ig szóló szerződést fog kötni Pep Guardiola csapatánál, ahol a védelem alappilléreként funkcionálhat a jövőben.

A 32 esztendős Otamendi 2015 óta 210 mérkőzést játszott az égszínkékek szerelésében, tagja volt két bajnoki címet és egy FA-kupát nyerő együttesnek. A 70-szeres argentin válogatott védő annak idején már játszott Portugáliában, hiszen első európai állomásaként 2010 és 2014 között az FC Porto játékosa volt, majd egy Valenciánál eltöltött esztendőt követően kötött ki a Citynél. Első három évében rendszerint csapata alapembere volt, az elmúlt két szezonban részben sérülések miatt is kevesebb lehetőséghez jutott, a 2018-2019-es kiírásban mindössze 18 PL-mérkőzésen szerepelt.