A goal.com idén is összeállította a maga listáját, ami, mint minden lista, újfent csak okot ad a véleménykülönbségek kifejezésére. A magunk részéről megosztjuk ezt a listát, a hiányzókat pedig mindenkinek a képzeletére bízzuk.
A 2014/15-ös idény 20 legrosszabb igazolása címmel nehéz lenne vitatkozni, mert sok olyan futballista váltott csapatot, akitől egy klub felemelkedését, vagy annak elősegítését várták volna, ám ők csődöt mondtak. De valóban így lenne? Lássuk a listát!
20. Lukas Podolski (német, Arsenal-Internazionale, kölcsönbe)
A világbajnok támadótól már egy ideje szabadult volna Arséne Wenger, és Alexis Sánchez érkezésével már valóban létszámfelettivé vált “Poldi”. Az Inter lecsapott, de egy kissé mellényúltak. 17 meccsen 1 gól, és 4 gólpassz az átlagban 51 percet játszó ballábas bombázó mérlege, ám ez még a gyenge bajnoki idényt futó Interben is édeskevés.
19. Yann M’Vila (francia, Rubin Kazany-Internazionale, kölcsönbe)
A francia védővel is az olasz Inter járt rosszul, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a teljesen felesleges transzfer kategória. Nyolc meccsen kapott lehetőséget M’Vila, átlagosan 30 percet töltött a pályán: csak a Fiorentina ellen maradhatott 90 percet a pályán, de három alkalommal is csak időhúzó csere volt. 2 győzelem, 2 döntetlen, és 4 vereség “tevékeny” részese volt.
18. Lucas Silva (brazil, Cruzeiro-Real Madrid, 14 millió euró)
A 22 éves brazil tehetség átlagosan 47 percet kapott Carlo Ancelottitól, de ez a hosszú idényt letudó Real Madrid csapatában csak 9 meccsre érvényes. Csak a Levante elleni bajnokit, és a Schalke elleni BL-nyolcaddöntőt játszotta végig, utóbbit a sérültek hosszú listája miatt. 14 millióért a padot koptatni, még Madridban is erős túlzás…
17. Fernando Torres (spanyol, Chelsea-AC Milan, kölcsönbe, majd 3 millió euró)
A Chelsea-nél igencsak létszámfelettivé vált Európa-, és világbajnok csatárra a Filippo Inzaghi vezette AC Milan csapott le előbb fél évre, majd végleg megvették, potom 3 millióért, hogy másnap kölcsönbe adják az Atlético Madridnak. Ahogy a Chelsea, úgy a Milan sem feküdt Torresnek, mennie kellett. Olaszországban 10 meccsen egy gólt szerzett, így az örök góllövő Pippo túladott rajta, de az Atlético színeiben is csak keresi önmagát: 23 meccsen 6 gól, nem sok az egykori angol gólkirálytól.
16. Adrián Ramos (kolumbiai, Hertha BSC-Borussia Dortmund, 9 millió euró)
A kolumbiai középcsatár volt Jürgen Klopp egyik nagy melléfogása. Ramos nem találta a helyét Dortmundban, a 18 bajnokin szerzett 2 gólja, és 2 gólpassza nem sok, de azt el kell ismerni, hogy a BL-ben szerzett 3 gólja nem rossz hat meccsen. De a 29/6-os mutató egy támadó szellemű csapat támadójától, önmagáért beszél…
15. Ashley Cole (angol, Chelsea-AS Roma, ingyen)
A 34 éves védő kissé kilóg a sorból, mert 11 bajnokin kapott lehetőséget, és mindvégig a pályán maradhatott, sőt, csapata vele nem vesztett meccset sem. Akkor mi a baj? Legendás gyorsasága, és helyzetfelismerő képessége megkopott, és nem egy alkalommal csináltak belőle bolondot az ellenfél támadói, csak csapattársainak köszönhető, hogy ezt megúszták kapott gólok nélkül. José Holebas pedig lassan kiszorította a kezdőből.
14. Alfred Finnbogason (izlandi, SC Heerenveen-Real Sociedad, 7,5 millió euró)
A holland gólkirály 31 meccs/29 gól mutatóval, nagy tervekkel érkezett a Sociedad csapatához, melyekből végül nem lett semmi. Ami Luis Suáreznek, vagy Graziano Pellének ment, az az izlandinak nem: az új bajnokságba való beilleszkedés. 25 bajnokin 2 gól a mérlege. A La Liga nem az Eredevisie…
13. Douglas (brazil, Sao Paulo-Barcelona, 5 millió euró)
Nocsak, még a Barcelona is képes mellényúlni, még Chygrynskiy után is. A 24 éves brazil védő 3 kupameccsen, és 2 bajnokin kapott lehetőséget, de nem tudta bejátszani magát sokszor még a kispadra sem…
12. Alessio Cerci (olasz, Torino-Atlético Madrid, 18 millió euró)
A Torino kiemelkedő vezére hatalmas összegért írt alá Diego Simeone csapatához, hogy aztán fél év után kölcsönadják az AC Milan csapatának. Hat spanyol bajnokin átlagban 20 percet kapott, és ugyan nem kapta meg a lehetőséget edzőjétől, az olasz bajnokságba visszatérve a piros-feketék egyik alapembere lett.
11. Juan Cuadrado (kolumbiai, Fiorentina-Chelsea, 27 millió euró+Mohamed Salah)
A “Láthatatlan ember”. José Mourinho nagy vétele, aki alig lépett pályára, míg Salah az olasz bajnokságban brillírozott a lilákkal. Cuadrado király volt Firenzében, ám Londonban eltűnt. Salah-nak Baselből Londonon át Firenzéig vezetett az útja, hogy végre újra megbecsüljék…
10. Dejan Lovren (horvát, Southampton-Liverpool, 25 millió euró)
A Soton egyik nagy játékosává nőtte ki magát, hogy egy jól fizető üzlet után Liverpoolban kössön ki. Jamie Carragher utódjának kiáltották ki, de Brendan Rodgers minden igyekezete ellenére is csak árnyéka önmagának. Bár többségében 90 percet töltött a pályán, teljesítmény finoman szólva is hullámzó, amiről az ellenfelek csatárai is bőven gondoskodtak.
9. André Schürrle (német, Chelsea-Wolfsburg, 30 millió euró)
Hogyan adj el egy mellőzött játékost 30 millióért, ha egy normális videóra való nem jön össze a Londonban töltött időszakáról? Na erről Mourinhót és stábját kellene megkérdezni, mert ebben nagyon jók. A világbajnok támadót hazájában szeretik és elismerik, de 14 bajnokin egy gólt szerezni már nem a szerethető kategória. A 30 milliós játékos a Wolfsburg “Invisible Man”-je.
8. Dória (brazil, Botafogo-Olympique Marseille, 7,5 millió euró)
A 20 éves középhátvéd hazája nagy reménysége, és így gondolhatta ezt a francia Marseille edzője, Marcelo Bielsa is: a cserepadon kiválóan helyet foglalt Dória egy percet sem kapott, holott a jövő az övé, de inkább úgy döntött, hogy visszamegy a brazil bajnokságba. Bielsa nem értette…
7. Ciro Immobile (olasz, Torino-Borussia Dortmund, 20 millió euró)
Klopp újabb melléfogása. De valóban az? Az olasz gólkirály a nyáron a német Bundesligára váltott, annak is egyik legtámadóbb, legszebb futballt játszó csapatára. Robert Lewandowskit hívatott pótolni, és tény, hogy a BL csoportkörben 4 gólt is összehozott, a bajnoki mutató alapján, igencsak itt van a helye, ezen a listán. 24 meccs, 3 gól. Kloppnak nem volt szerencséje a csatárokkal idén…
6. Mario Balotelli (olasz, AC Milan-Liverpool, 20 millió euró)
Az örök rebellis, Mario. Liverpoolban tárt karokkal, és nagy szeretettel várták, de végül csak a hamvai maradtak meg az egykori remek támadónak. Összesen négy sorozatban szerzett gólt, összesen négyet: a bajnokságban, a BL-ben, az EL-ben, és a Ligakupában. 28 meccs, 4 gól. Májusban már nem is számított rá Brendan Rodgers. Az ígéret, sajnos örök ígéret marad, pedig úgy tűnik sikerült lehiggadnia, de ez egyben a játéka elvesztéséhez is vezetett. Kár érte.
5. Radamel Falcao (kolumbiai, AS Monaco-Manchester United, kölcsönbe)
A Monaco nem tudta fizetni sztárját, ezért gyorsan kölcsönadták, és a Louis van Gaal vezette MU lecsapott rá. De a “Tigris” még mindig a régi veszélyességét tekintve, csak valahogy a célzással nincs minden rendben. A Premier League világa más mint a Ligue 1, ez újfent bebizonyosodott, és a 26 meccsen szerzett 4 gól arra enged következtetni, hogy ez Falcao számára már magas volt. tegyük hozzá, talán egy kicsivel több játéklehetőséggel könnyebben ment volna számára a beilleszkedés, mert Van Gaal vezetésével nehéz volt bekerülnie a csapatba.
4. Thomas Vermaelen (belga, Arsenal-Barcelona, 20 millió euró)
Kakukktojás, a kakukktojások között. A Barcelona már sérülten vette az Arsenaltól, és az évad utolsó mérkőzéséig sérült is volt. A Depor ellen kapott 63 percet, de ez lapján megítélni igencsak túlzás lenne. Az biztos, hogy a barcelona számára eddig nem fizetődött ki a 20 millió…
3. Juan Iturbe (argentin, Hellas Verona-AS Roma, 30 millió euró)
A jobbszél ura volt Veronában, ott figyeltek fel rá a rómaiak, és nem kis összegért le is igazolták, ám ő nem igazolt semmit eddig. 26 meccsen 2-2 gól, és passz a mérlege, amivel a Roma nem lett beljebb a bajnokságban. Nem hiába hallani, hogy a 21 éves szélsőn túladnának, ám jóval áron alul kellene eladni, mert egy ilyen év után, senki nem fog újabb 30 milliót adni érte.
2. Eliaquim Mangala (francia, FC Porto-Manchester City, 30 millió euró)
Nehéz elhinni, hogy Mangala megér 30 milliót, csak a hibáiból, és botlásaiból egy komplett dvd-t össze lehetne állítani. Ha valaki figyeli a portugál bajnokságot talán túlzónak tűnhet, de, hogy nincs egy szinten a Premier League többi védőjével, az teljesen bizonyos…
1. Ángel Di María (argentin, Real Madrid-Manchester United 75 millió euró)
Az argentin került az első helyre, pedig lenne tippünk még pár játékosra ebbe a pozícióba. Bár valóban nem hozza az elvárt szintet, azét 32 meccsen szerzett 4 gólja és 11 gólpassza nem igazán rossz, ha azt nézzük, hogy igazán az előkészítésekben jeleskedik. De amiért ezt a listát vezeti, az valószínűleg az ár-érték arány. Mert 70 millióért ezt a teljesítményt, kidobott pénznek hívják.
Demmel László