Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már jó pár éve, hogy Michael Essien pályafutása lejtőre jutott. Pedig a ghánai középpályás korábban kirobbanthatatlannak tűnt, ám azóta már megfordult a Real Madrid, és az AC Milan együtteseiben is több, de inkább kevesebb sikerrel.
Az 58-szoros válogatott Essien karrierje most azonban kaphat még egy utolsó lendületet 32 esztendősen. Ugyanis tegnap bejelentésre került, hogy a sokoldalú középpályás nyártól a Panathinaikosz csapatát fogja erősíteni, amelynél komoly célként tűzték ki a minőségi erősítést, így megszorongatva végre a már évek óta legyűrhetetlen Olympiakoszt.
Essien egyébként azt is elárulta, hogy mi döntött az mellett, hogy a görög klubot válassza:
„A döntés nem volt nehéz. Felhívtam Djibril Cissét, és azt mondta: „Gyere testvér, szeretni fogod!”.” – árulta el a kulisszatitkot, a ghánai klasszis.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.