Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Belső védőt igazolt az MTK Budapest labdarúgócsapata. A horvát Mato Grgics aláírta szerződését. dr. Horváth Zsolttal szerződést bontott a klub.
A horvát bajnokságban szereplő NK Slaven Belupo Kapronca együttesétől érkezik a 27 éves, horvát nemzetiségű hátvéd. Mato Grgics, Kotorban született, és az NK Kutjevóban kezdett focizni, majd még ifiként került a Hrvatski Dragovoljachoz, ahol megkezdte felnőtt pályafutását. Rövid ideig az NK Rudeš játékosa volt, majd 2011-ben igazolt a kaproncai Slaven Belupo együtteséhez – itt csapatkapitány volt –, ahonnan az MTK Budapesthez vezetett az útja. A jobblábas 184 cm magas játékos a 2014/15-ös szezonban 33 mérkőzésen 2.881 percet játszott a horvát első osztályban és két gólt lőtt. A belső védő átesett a magyarországi orvosi vizsgálatokon és aláírta szerződését.
Hír még a csapat háza tájáról, hogy dr. Horváth Zsolttal szerződést bontott az MTK Budapest. A 27 éves, 187 cm magas csatár 2013-ban Pécsről került az MTK-ba. Első „kék-fehér” szezonjában 15 mérkőzésen három gólt szerzett, míg a most befejeződött idényben, 28 meccsen négyszer volt eredményes.
Forrás: MTK.hu
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.