Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint kiderült, az FC Barcelona sztárjának, Neymarnak véget ért a Copa America, négymeccses eltiltásának köszönhetően. Természetesen a brazil válogatottnak ennek ellenére tovább kellett, és kell is játszania.
Ugyanis a „Selecao” Neymar nélkül is kiharcolta a továbbjutást, miután a harmadik fordulóban két vállra fektette Venezuela csapatát. A győzelemnek köszönhetően a brazil nemzeti csapat a C csoport első helyén kvalifikálta magát a negyeddöntőbe, ahol Paraguayjal fognak találkozni Dungaék.
Apropó Dunga! A „Sárga-kékeket” másodízben irányító szakember komoly feladat előtt állt, a tegnapi meccs előtt: meg kellett találnia Neymar megfelelő helyettesét. Választása pedig a már 97-szeres válogatott veteránra, Robinhora esett, aki bár még egyetlen percet sem játszott az idei Copan, ám tegnap gólpasszal segített győzelemhez juttatni csapatát.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.