Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Videoton a Bajnokok Ligája második selejtező fordulójában a walesi bajnokkal méri össze erejét, őket mutatjuk most be egy kicsit részletesebben.
A TNS, vagy teljes nevén The New Saints of Oswestry Town & Llansantffraid a walesi rekordbajnok, a bajnokság 1992-ben startolt és azóta 9-szer hódították el a bajnoki címet, többek között tavaly is, ezért vannak itt. Európai kalandjaik egyszer se nyúltak valami hosszúra, mindig megállították őket a selejtezőkben. Eddigi történelmük során 3 párharcot nyertek európai ellenfél ellen 20 próbálkozásból. Láthatjuk, hogy ez nem valami acélos teljesítmény, azonban két dologra lehetnek büszkék a TNS szurkolói. Az egyik, hogy játszhattak a BL-címvédő Liverpoollal még 2005-06-ban, és bár mindkétszer 3-0-ás vereséget szenvedtek, valószínűleg soha nem fogják elfelejteni, hogy Gerrardék ellen játszhattak. Egy sikertörténet pedig a 2010-11-es szezonra nyúlik vissza, ekkor a BL második selejtezőkörében csatlakoztak, és le is győzték az ír Bohemians együttesét 4-1-es összesítéssel. A harmadik körben az Anderlecht már túl nagy falat bizonyult, akárcsak az EL play-offban a CSZKA Szófia, de egészen a csoportkör kapujáig eljutottak.
Ami a tavalyi szezonjukat illeti, hazai színtéren minden babért learattak, hiszen tripláztak, a bajnokság mellett a nemzeti kupát és a ligakupát is elhódították. A bajnokságban 32 meccsen 90 gólt lőttek és mindössze 24-et kaptak, így egy elég imponáló +66-os gólkülönbséggel zárták a szezont 18 ponttal megelőzve a második Bale Townt. Egyetlen egy vereséget szenvedtek az idényben, a rájátszásban az Airbus UK Broughton csapatától 1-0-ra kaptak ki idegenben. A két legnagyobb gólvágójuk Greg Daper és Michael Wilde, ők 17, illetve 16 gólt vállaltak a bajnoki menetelésből tavaly. Daper új-zélandi válogatott is volt már, és elég impresszív mérleggel rendelkezik a walesi csapatban, 99 találkozón 59-szer volt eredményes, rá mindenképp érdemes lesz figyelni.
Ha már a csatároknál tartottunk, mindenképp meg kell említeni Michael Wilde briliáns játékát az első körből. A feröeri bajnok, a B36 Tórshavn volt az ellenfél, akiket kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel búcsúztattak. Wilde a két találkozón 4 gólt szerzett, gyakorlatilag ezzel eldöntve a párharcot, muszáj lesz őt szorosan őrizniük a Vidi védőinek.
Összességében ez a walesi csapat messze nem verhetetlen, hiába uralják hazájuk ligáját, az európai porondon rendre elvéreznek egy nagyobb játékerőt képviselő csapattal szemben, még nem tudtak meglepetést okozni. A Videoton papíron egyértelműen erősebb, most már csak ezt meg kell mutatni a pályán is. A találkozót 19:45-től adja a Duna tv.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.