Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bemutatjuk napjaink egyik legszebb és legsikeresebb női labdarúgóját, az amerikai Alex Morgant.
A mindössze 26 éves, amerikai származású Alexandra Patricia Morgan, ismertebb nevén Alex Morgan sikere és pályafutása férfiakat meghazudtoló akaratáról tanúskodik.
A fiatal támadó pályafutása felfelé ívelését megnehezítette egy 2007-ben történt keresztszalag-szakadás, ez a sérülés azonban cseppet sem hátráltatta abban, hogy mélyről ugyan, de felépítse karrierjét. Ekkor figyelt fel rá az Amerikai Labdarúgó Szövetség is. A focista 2010-ben debütált az amerikai női labdarúgó válogatottban, valamint tagja volt a londoni olimpián aranyérmet szerzett, illetve a 2015-ben világbajnoki címet szerzett együttesnek is. 2013 óta a Portland Thorns csatáraként rúgja a bőrt, ahol eddig 33 mérkőzésen mintegy 14 gólt rámolt az ellenfelek kapujába. A válogatott színeiben 49 mérkőzésen 32 találatig jutott a szépséges futballista.
Sikerei:
– Amerikai bajnok (2): 2011, 2013
– Világbajnok (1): 2015
– Olimpiai bajnok (1): 2012
– Aranykupa győztes (1): 2014
– Algarve-kupa győztes (3): 2011, 2013, 2015
– Négy nemzet tornája győztes (1): 2011
– Világbajnoki ezüstérmes (1): 2011
Alex 2012-ben részt vett a három részből álló könyvsorozat, a The Kicks kiadásában, melyben inspirálni tudja a fiatal lányok foci iránti szeretetét, valamint a Nike, a Panasonic, a Coca-Cola, a Sports Illustrated, valamint a Bank of America reklámarca. Magánélete is sikeresnek mondható, hisz 2014. december 31-én összeházasodott a szintén sikeres labdarúgóval, Servando Carrasco-val.
Demeter Diána
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.