EL: A továbbjutás kapujában a Loki – előzetes

A Debrecen Lettországban elért 2-2-es döntetlenjével kedvező pozícióból várhatja a visszavágót, ahol már csak meg kell tartani az előnyt. 

A Loki játékosai frissítenek az edzésen - Forrás: dvsc.hu

A Loki játékosai frissítenek az edzésen – Forrás: dvsc.hu

A Skonto bajnoksága már javában zajlik, március óta játsszák a bajnokikat. A rigai együttes jelenleg 11 forduló után a második helyen tanyázik, de vesztett pontok tekintetében eggyel jobban áll, mint a listavezető Liepaja. A Skonto a legjobb formában lévő csapat a lett bajnokságban, utoljára kupameccsen léptek pályára, ahol könnyed 4-0-ás győzelmet arattak egy másodosztályú csapat ellen. A legjobb góllövőik azok, akikkel már az első meccsen is találkozhattunk, Gutkovskis 5-nél tart, Karasausks 3-nál, viszont ő lőtte mindkettőt a Lokinak az odavágón. Vigyázni kell tehát vele. Annyi azért kiderült az első összecsapásból, hogy a Skonto technikailag nem túl képzett, a Loki jobban játszott és több helyzetet alakított ki ellenfelénél, a hazaiakra nézve volt hízelgő a 2-2. Azonban nagyon messziről el kéne kerülni egy olyan teljesítményt, amit tegnap a Videoton tett le az asztalra, mert a lettek ezt könnyen kihasználhatják.

A Debrecen az első körben elég komolyat szenvedett az NB I-ben, hátrányból fordítottak az újonc Békéscsaba ellen, végül 3-2-re nyertek. Az első mérkőzésen Kondás Elemér egy Balogh-Sidibé-Tisza támadótriónak szavazott bizalmat, de nem kizárt, hogy az első találkozón gólt szerző Castillon is lehetőséget kap. Igazán komoly hiányzók nincsenek, akár a múlt heti kezdőt is pályára lehetne küldeni, kérdés, hogy Kondás Elemér inkább az előny megtartására vagy a továbbjutás mihamarabbi bebiztosítására törekszik-e. Ennek függvényében állíthatja össze a kezdőjét. Tisza Tibor jó formája aranyat érhet, az odavágó után a bajnokságban is betalált a Békéscsabának, húzóember lehet a mostani találkozón is.

Az egy héttel ezelőtti meccsen a DVSC technikai fölényben volt és jobban is játszott, azonban nem szabad megfeledkezni a Skonto életveszélyes kontráiról. Most nekik kell támadni, nem lenne szabad hagyni őket kontrázni, ugyanis az már az első találkozón is látszott, hogy felállt védelem ellen nem tudnak sok mindent kezdeni. Ez történt az első meccsen:

https://www.youtube.com/watch?v=UcbT201zhNw

A találkozót 16:50-től közvetíti a Duna World.

Tereh Balázs