Brendan Rodgers megvédi Bentekét!

Nem kisebb személy, mint a Liverpool legendája, Jamie Carragher adott hangot nem tetszésének a klub legújabb igazolásával kapcsolatban, de a jelenlegi menedzser nem osztotta az egykori védő véleményét. 

Kép forrása: ibtimes.co.uk  Mintha Benteke azt mutatná: nyugi, menni fog ez!

Kép forrása: ibtimes.co.uk
Mintha Benteke azt mutatná: nyugi, menni fog ez!

Nem kertelt Jamie Carragher, a Liverpool egykori válogatott védője, és bizony nem éppen kedves szavakkal fogadta a klub frissen szerződtetett támadóját, a belga válogatott Christian Bentekét. “Carra” szerint a csatár eredményei önmagukért beszélnek, ám ez csak Aston Villához elég, és úgy gondolja, hogy a Liverpool szintjéhez ez nem elég. Benteke, aki a birminghami csapat színeiben 89 meccsen 42 gólt szerzett igencsak drágán, 32,5 millió fontért költözött az Anfield Roadra, amit szintén szóvá tett “legfőbb kritikusa”, valamint emlékeztetett Andy Carrollra, és a vele együtt bekövetkezett csődre, már ami a játékos teljesítményét illeti. Ám nem mindenki osztja Carragher szavait. A Pool menedzsere, az északír Brendan Rodgers ugyanis kiállt újdonsült csatára mellett, és “bevédte” a támadás elől.

“Minőségi támadót szereztünk a személyében, és a csapatunk teljesítménye is javulni fog vele. Elsősorban a gólérzékenysége miatt van itt, nagyon fontos volt számunkra, hogy a kiszemeltünk kifejezetten eredményes legyen a Premier League-ben, aminek Christian meg is felelt. Természetesen én is hallottam a kritikákat a stílusáról, és láttam is játszani, tisztában vagyok a képességeivel. De a Liverpool stílusán is lehet alakítani, és a játékosokén is. Úgy gondolom, hogy ki fogja egészíteni a stílusunkat, és nagy hasznára lesz a csapatnak. Christian nagyszerű a levegőben, erős, és jól tartja meg a labdát, a fizikai ereje kiváló. szerintem még van hova fejlődnie, hiszen még csak 24 éves, így éppen ezért be tudjuk majd építeni a csapatba. A többi nem érdekel.” 

Benteke leigazolása nem okozott nagy meglepetést, mert a klub már régóta vadászott egy támadóra. Luis Suárez távozásával a 20 millió fontért vásárolt Mario Balotelliben látták a megoldást, ám az olasz válogatott támadó egy év alatt összesen négy gólig jutott, így kiesett a menedzser kegyéből. A csapat legeredményesebb és legértékesebb játékosa, Raheem Sterling pedig éppen a napokban írt alá a Manchester Cityhez, ezzel utat nyitva a belga előtt. Hogy az eddig remekül helytálló csatát miképpen állja meg a helyét vörös mezben, az két  hét múlva, a Premier League rajtján kiderül. Mindenesetre Rodgers bízik játékosában. Így indult tavaly is, vajon most lesz happy end?

Demmel László