Hőségriadó ide vagy oda, játszani kell, nincs mese. Fél négykor Kispesten indul a második kör. A szombati játéknapra fókuszáltunk.
Honvéd – MTK
Bozsik stadion, 15.30, tv.: M4, vezeti: Kassai Viktor (Erős Gábor, Medovarszki János – Lémon Oszkár)
Új játékosokról hír nem érkezett, egyedül egy távozóról akadt röpke bejelentés. A Honvéd nem tart igényt Ayub Daudra, így a Juventus-nevelésű támadó elköszönt a Bozsik stadiontól. A hét folyamán – némileg joggal – fakadt ki Kemenes Szabolcs, a piros-feketék kapusa, amikor az MTVA bejelentette, 15.30-kor kezdik a találkozót, mindezt a szurkolókra gondolva. Nos, később a Honvéd finomított ezen állásponton, megvédve a szövetséget – de nem megkövetve – miszerint nem a Csányi Sándor vezette testület a hibás a kezdési időpontért, hanem a televíziós társaság. Az ok prózai: 17 órától élőben közvetítik a 2018-as vb-sorsolást. Apró szépséghiba, hogy a meccs nem fejeződik be addig, így aztán kérdéses, miként oldja meg a csatorna a párhuzamos negyedórát. Az MTK csendben készül soron következő összecsapására, így aztán egetverő, a szurkolókat is érdeklő hír nem érkezett a kék-fehérektől.
Videoton – Swietelsky Haladás
Sóstói stadion, 18.00, vezeti: Solymosi Péter (dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás – Horváth Róbert)
Kínnal-keservvel kiharcolt európai kupatovábbjutás után fogadja a Haladást a Videoton, amely a napokban igazolt Rudolf Gergely személyében támadót. A Vidi ettől függetlenül nem várja egyértelmű esélyesként az összecsapást, lévén a nyári átalakítások után láthattuk, milyen teljesítményt ért el akár Kispesten, akár korábban a Fradi elleni szuperkupa-találkozón a bajnoki címvédő. A Haladás viszont jó úton jár, ha megnézzük a tavalyi szereplésüket. Ugyan a nyitányon vesztesként hagyták el a pályát Mészöly Géza tanítványai a Ferencváros ellen, mostanra újabb játékos készül a klubbal. A Lazio korábbi játékosa, Ettore Mendicino. A csatár enyhítheti a vasiak gondjait elől. Két játékos hiányozni fog: Lang Ádám eltiltás, Halmosi Péter sérülés miatt kényszerül a lelátóra. Legutóbb ugyanitt beleszaladt a késbe a Haladás. Tavasszal 7-0-s győzelmet arattak az akkor még Joan Carrillo irányította fehérváriak.
Paksi FC – Békéscsaba
Paks, 18.00, vezeti: Erdős József (Ring György, Bozó Zoltán – Kóbor Péter)
Az újonc a paksiakat is meglepné a Debrecen után. Legalábbis Zoran Szpisljak erre készül, bár Csertői Aurél mérlege pozitív a lilák ellen. Korábban fehérvári trénerként négy pontot szerzett a viharsarkiak ellen (5-0, 0-0), ennek ellenére azonban óvatos duhaj a tolnai szakember is. Főleg, az első forduló eredményeit, és mutatott teljesítményét látva. Illetve megjegyzendő, hogy ez a Csaba már nem az a Csaba, amely majdhogynem pofozógép volt tíz éve az NB I-ben, vagy éppen a megszűnés határára sodródott pár éve. Nem hiába kíváncsiak a szurkolók a csapatra.
Vasas – Újpest
Illovszky stadion, 20.30, tv.: M4, vezeti: Vad II. István (Király Krisztián, Georgiou Theodoros – Huszár Balázs)
Nagy az érdeklődés a szomszédok rangadója iránt, de közel sem lesz, lehet telt ház a Fáy utcában, lévén az MLSZ előírásai miatt mindössze 800 vendégszurkoló jutott belépőhöz. Ennek ellenére lehetséges, hogy sokan a hazai szektorokba váltanak jegyet. Angyalföldön azonban nem kell tartani semmitől. A Vasas balszerencsés vereség után fogadja a lilákat, akik gól nélkül állnak a tabellán az előző fordulóbeli döntetlenjük okán. Sérült és eltiltott egyik csapatban sincs. Ám ide kívánkozik, hogy kora délelőtt afrikai középpályással erősítettek a IV. kerületben. Falaye Sacko 20 esztendős, tagja volt Mali válogatottjának, amely világbajnoki bronzérmet szerzett az U20-asok idei viadalán.
Gavalovits Sándor