Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Öt mérkőzést játszottak spanyol csapatok vasárnap délután a felkészülés jegyében, de a sikert nem mérték olyan olcsón a nemzetközi összecsapások során.
Amilyen jól indult a Valencia felkészülése, annyira gyenge lett mostanra. Három győzelem után gólt sem kaptak a “Denevérek”, majd három vereség következett egy győzelemmel megszépítve, és most itt az újabb pofon, a német 1.FC Köln csapatától. A “Kosok” gyorsan lerendezték az első félidőt, a 22. percben már 2-0- állt az eredményjelzőn, igaz sikerült a vendégeknek szépíteni, de a második félidő elején újra csak a hazaiak találtak be, amire Negredo gólja csak szépségtapasz lehetett, így a Valencia 3-2-es vereséget szenvedett, és egyelőre tartja gyengébb formáját.
Az EL-győztes Sevilla az angol Championshipben szereplő Brighton&Hove csapatával találkozott, és az első félidei brit találatra nem volt válasza az andalúzoknak. A Sevilla ugyancsak felemásan teljesít a felkészülése során, de a bajnoki rajtig még van három hetük, így a lehetőség a javításra adott. Amire úgy tűnik, az Espanyol nem szorul rá: ötödik mérkőzésén is veretlen maradtak a barcelonai “kicsik”, és arccal már a La Liga felé fordulhatnak, eddig nem lehet okuk a panaszra, persze az igazi felmérő majd a rajt napján jön el. A Southampton ellen ráadásul csak kettő perc hiányzott, hogy gőzelemmel zárják a hetet, de egy megingás elég volt a Sotonnak, és kiharcolták az 1-1-es végeredményt.
A nap egyetlen győzelmét az Osasuna aratta, éppen egy másik spanyol csapat, az Athletic Bilbao ellenében. A baszkok nem bírtak az Osasuna 35 éves veterán támadójával, és Nino mind a két félidőben betalált a kapuba, ezzel kialakítva a 2-0-s eredményt. A hazaiak ezzel a győzelemmel második felkészülési meccsüket is megnyerték, míg a Bilbao hamarabb belecsapva az edzésekbe, már a hatodik fellépésén van túl, és ez volt a második vereségük, éppen egy leendő riválistól.
Szombati eredmények:
1.Fc Köln – Valencia 3-2
Southampton – Espanyol 1-1
Brighton@Hove – Sevilla 1-0
Osasuna – Athletic Bilbao 2-0
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.