Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ma lejátszotta második felkészülési mérkőzését is Csehország ellen a magyar U19-es válogatott és ezúttal is vereség lett a vége. Alapozni viszont nagyon is van mire, a hibák javítása után bárki ellen komoly eséllyel léphetünk majd pályára.
Sören Osterland, a fiatal, tehetséges német edző a harmadik mérkőzését vezényelte le ma az U19-es magyar válogatottnak. Kedden kikaptunk Csehországtól, most pedig a visszavágón volt a sor. A kezdés hasonló volt a korábban az U21-eseknél már megfigyelthez képest. Már az ellenfél térfelén letámadott a magyar csapat és nekiesett ellenfelének, ám pechünkre nem úsztuk meg kapott gól nélkül: egy középre adott labdát Jiri Klima rúgott be. Hátrányban még keményebben helyezte nyomás alá ellenfelét a hazai gárda, ami nem sokkal később eredményre vezetett. A 23. percben Szivacski Donát egyenlített, majd a félidő utolsó percében Szatmári István már a vezetést is megszerezte.
A második félidőben aztán kiütköztek a hibák. A helyzeteket nem sikerült kihasználni és a fiúk is elfáradtak a végére. A hajrában Trubac és Hasek is betalált, ami a mi szemszögünkből egy 3-2-es vereséget jelentett.
Az első félidőben mutatott játékkal minden szempontból elégedett vagyok, de amíg a csehek egyszer jutottak el a kapunkig, és ebből gólt szereztek, mi négy-öt nagy lehetőséget is kihasználatlanul hagytunk. Ezzel együtt is sikerült megfordítanunk az állást, és a hatvanadik perc környékéig igazán jól teljesítettünk. Ezt követően nagyon elfáradtunk, a cseheknek pedig új lendületet adtak a cseréik, és megfordították az állást. Az első félidei játékunk több mint biztató, de a helyzeteket jobb hatékonysággal kell kihasználnunk a jövőben. Bár két vereséget szenvedtünk, a látottak alapján azt gondolom, nem vagyunk gyengébbek a cseh válogatottnál, de ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el egy ilyen jó erőkből álló ellenféllel szemben, fejben végig erősnek kell lennünk, valamint ki kell küszöbölnünk a fáradtságból adódó hibákat. – Mondta a mérkőzés után Osterland az mlsz.hu-nak.
Magyarország-Csehország: 2-3 (2-1)
Magyarország: Demjén Patrik – Szivacski Donát (Bartucz Martin, 46.), Kertai Dániel (Pávkovics Bence, 76.), Hursán György, Beke Zsolt – Vogyicska Bálint, Haris Attila (Fehér Imre, 81.), Petró Balázs – Murka Benedek (Szabó Bence, 68.), Popov Patrik, Szatmári István (László Noel, 72.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.