Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Felemás magyar délutánt hozott a Bundesliga szombati játéknapja. Míg Szalai Ádám a Hoffenheim keretébe sem került be, addig a Dárdai Pát trenírozta Hertha BSC győzelemmel kezdte meg a szezont, ráadásul idegenből sikerült elcsípni a pontokat.
Augsburg – Hertha BSC 0-1 (0-0)
G: – ill. Kalou (48.- büntető)
Kiállítás: Bobadilla (45+2.) ill. Beerens (66.)
A papírformát figyelembe véve az esélytelenek nyugalmával szállhatott ringbe a berlini csapat, ám a statisztikák semmit sem jelentenek, ez rendre bebizonyosodik. A mérkőzésen hamar besárgult Bobadilla, a hazaiak csatára pedig az első játékrész hajrájában második sárgáját követően mehetett zuhanyozni. Durva, mondhatni két ostoba belépőből jött 9ssze a kiállítás, s amilyen rosszul fejeződött be az első felvonás a hazaiak szempontjából, olyan rosszul is indult a második, a Hertha BSC büntetőt kapott, Kapou lába pedig nem remegett meg, az elefántcsontparti túljárt Hitz eszén. A 66. minutumban aztán egalizálódott a létszám, Beerens is megkapta második sárgáját, így Bobadilla nyomdokaiba lépett. Kevesebb játékos, egy kicsit nagyobb tér, ám ezt nem sikerült kihasználnia egyik félnek sem, a Hertha BSC megőrizte előnyét, s remekül kezdte az új szezont.
Leverkusen – Hoffenheim 2-1 (1-1)
G: Kießling (45.), Brandt (71.) ill. Zuber (5.)
A Hoffenheim számára megkezdődött a szezon, ám ez nem mondható el Szalai Ádámról, a magyar válogatott támadó nemhogy a kezdőcsapatban, de még a keretben sem kapott helyet. A vendégek nem napozni érkeztek, ezt gyorsan jelezték is, Polanski átadását Zuber váltotta gólra az ötödik percben. Meglepetéssel indult tehát a találkozó, s nem igazán akart Baumann háta mögött rezegni a háló, úgy festett, előnnyel fordulhatnak a vendégek, ám ekkor jött Kießling és lélektanilag roppant törékeny pillanatban egalizált. A fordulást követően aztán már csak egy csapat volt a pályán, ennek ellenére a Hoffenheim jól tartotta magát. Schmidt cseréje azonban bejött, Brandt beállt, s a 71. percben egy kis ritmusfelvételt követően elhelyezte a hálóban a győztes gólt. A Leverkusen így győzelemmel kezdte a szezont, míg a Hoffenheim szurkolóknak várnia kell az első pontokra.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.