Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem a nagycsapatok hétvégéje volt az olasz bajnokság első fordulója. A klasszikus értelemben vett topklubok közül egyedül csak az Inter, és a Lazio nyert, illetve még élgárdának vehetjük a Milant legyűrő Fiorentinát is. A Roma, és a címvédő Juventus betlijéről már megemlékeztünk. Tegnap késő este pedig a Napoli volt a soron.
Serie A – 1. forduló
Sassuolo – Napoli
Az előző szezonban csak pofozógépnek volt jó a Sassuolo (néhány meglepő eredmény mellett), az új idényt a lehető legjobban kezdte a zöldmezes kiscsapat. Filkor Attila korábbi klubja (egy a sok közül) bár már a 3. percben hátrányba került, a hajrára bizony felülkerekedett a Napolin.
A nápolyiak számára jól indult a meccs. A Sarri mester által a kezdőcsapatba visszarendszeresített szlovák sztár, Marek Hamsík ugyanis már az elején előnyhöz juttatta csapatát.
Ám a vendégek igazi öröme még csak a szünetig sem tarthatott, ugyanis a Serie A leghazafiasabb csapata (mindössze három légiósa van a Sassunak) a 32. minutumban egalizált, Floro révén.
A folytatásban hiába hozta le a Napoli az impotens Higuaínt, és az ötlettelen Insigne-Mertens párost is, Callejonék sem voltak képesek eldönteni a meccset.
Mi több, a 84. percben az első gólt szerző Floro helyére beálló Nicola Sanso eldöntötte a három pont sorsát.
Végeredmény: 2-1
Gólszerzők: Floro (32. perc), Sanso (84.), illetve Hamsík (3.)
https://www.youtube.com/watch?v=X_Gtd2e51mU
Frosinone – Torino
A szintén kevés nem olasz játékost (három) alkalmazó Frosinone nagyon jól tartotta magát újoncként, ám bemutatkozó produktuma egyelőre kevés volt a Torino ellen. A vezetés megszerzése kevés volt a vendéglátó részéről, ugyanis a taktikai rutin ezen a szinten végül a Torino sikerét eredményezte. Az biztosnak tűnik, hogy a „Kanárik” ilyen kitartó lelkesedéssel simán méltók a Serie A idei küzdelmeire.
Végeredmény: 2-1
Gólszerzők: Soddimo (7. perc), illetve Quagliarella (59.), Baselli (64.)
Palermo – Genoa
Klasszikus középmezőnyös derbit nyert meg a Palermo a hajrában, a második félidőre szinte teljesen begörcsölő Genoa ellen.
Végeredmény: 1-0
Gólszerző: El Kaoutari (90+1. perc)
A hétvége további eredményei:
Hellas Verona – AS Roma 1-1
Lazio – Bologna 2-1
Juventus – Udinese 0-1
Empoli – Chievo 1-3
Fiorentina – AC Milan 2-0
Sampdoria – Carpi 5-2
Internazionale – Atalanta 1-0
A Serie A második fordulójának programja:
Bologna – Sassuolo
AC Milan – Empoli
AS Roma – Juventus
Atalanta – Frosinone
Carpi – Internazionale
Chievo – Lazio
Genoa – Hellas Verona
Napoli – Sampdoria
Torino – Fiorentina
Udinese – Palermo
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.