Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szárnyra kaptak egyes pletykák, amelyek szerint a Videoton szerződtetné Újpestről Asmir Suljicot.
Hatalmas meglepetésre szombaton csak a kispadra jelölte a fővárosi lila-fehérek cselgépét a csapat vezetőedzője, Nebojsa Vignjevic. A tréner a döntését formahanyatlással magyarázta, majd miután a bosnyák támadó csereként se került bevetésre, Vignjevic azt nyilatkozta : “A szünetben szólt nekem, hogy nem érzi jól magát. Ezért nem lépett pályára.” Azonban egyes hírek szerint maga a csatár tagadta meg a pályára lépést, és ezután röppentek fel azok a hírek, miszerint a Videoton élénken érdeklődik Suljic iránt. Két dolog biztos, az egyik hogy a fehérváriaknak szükségük van kreatív játékosokra, akik kirángathatják a csapatot a gödörből, a másik pedig az, hogyha tényleg az újpestiek támadója a célpontjuk erre a posztra, akkor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, mivel még élő szerződés köti jelenlegi csapatához.
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.