A Real Madridból erősítene a Liverpool!

Nagy rangadó vár ma este a Liverpool csapatára az Arsenal ellen, de mindeközben közeleg az átigazolási piac zárása is, így a vörösöknek egyelőre még a transzferek miatt is főhet a fejük, bár úgy hírlik, egy kiváló erősítés érkezhet a napokban. 

Kép forrása: provenquality.com  Illarramendi már a héten Liverpoolba költözhet!

Kép forrása: provenquality.com
Illarramendi már a héten Liverpoolba költözhet!

Az utóbbi időben felvetődött a lehetősége annak, hogy elhagyja a Liverpoolt a brazil védekező középpályás, Lucas Leiva, és a török Besiktas élénken érdeklődött is a játékos iránt. A klubot nyolc éve szolgáló futballista az utóbbi időben kegyvesztetté vált, és a csapat mendzsere, Brendan Rodgers láthatóan nem számol vele, sokkal inkább a hasonló poszton bevethető Emre Can játékában bízik, Leiva pedig még a padon sem foglalhat helyet. Tavaly ugyan sérülések is hátráltatták, de egészségesen sem kapott elegendő lehetőséget, így a nyári időszakot igyekezett kihasználni, és elejteni egy-két szómorzsát a távozásáról. Ami a jelek szerint Törökországban ért földet, ám a lehetőség még mindig nincs teljesen kiaknázva. Viszont Leiva helyett már meg is találták a lehetséges utódot, mégpedig a Real Madrid csapatánál, egy szintén keveset foglalkoztatott középpályás személyében.

Asier Illarramendi a harmadik idényét kezdené meg a Realnál, ám az új edző érkezésével alighanem eljött az ideje, hogy a fehér mezt lecserélje. Rafael Benítez már a nyári felkészülési mérkőzéseken sem számolt komolyan a korosztályos válogatott játékossal, így nem érhette váratlanul a játékost, hogy megfelelő ajánlat esetén távozhat. Carlo Ancelotti idejében sem volt Illarramendi a kezdőcsapat állandó tagja, de kétség kívül több lehetőséget kapott: 30 bajnokin léphetett pályára, ebből 10 alkalommal kezdőként, ami ugyan nem egy veretes sorminta, de az olasz szakember azért érzékeltette, hogy számít rá. A Sociedad egykori játékosának viszont most már alig maradt esélye beverekednie magát a Realba, így a liverpooli klub 15 millió fontos ajánlatát megfontolva, még a héten nyélbe is üthetik az üzletet a felek.

Demmel László