Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hétvégén két veretlen csapat mérkőzik meg a Bundesligában a Borussia Dortmund és a Hertha BSC személyében. Mondani sem kell, hogy a zászló a BVB-nek áll, ám Dárdai Pál bizakodó, felkészíti a csapatát és ígéri, hogy nem fognak megijedni az ellenféltől.
A fővárosi német lap, a bz-berlin.de kérdezte Dárdait a hétvégi bajnoki kapcsán, mely az egyik, ha nem a legnehezebb találkozója lesz a berlinieknek a szezonban. A két mérkőzésen négy pontot bezsebelő Hertha a Signal Iduna Parkba látogat, a találkozó kapcsán pedig így nyilatkozott a maygar szakvezető – “Elképzelhető, hogy változtatunk a taktikai felállásunkon. A BVB hihetetlenül gyorsan futballozik, talán neki a legjobb a támadójátéka jelenleg a bajnokság mezőnyében. Világos tervünk lesz, és fel leszünk készülve. Azt remélem, hogy a vége egy mocskos nulla–nulla lesz. – jelentette ki a tréner, aki mindig őszinte és megszokhattuk, hogy nem kertel – Remek formában van a Dortmund, ez nem kérdéses, de ettől még nem ijedünk meg! A játékosaim nagyon élvezik a futballt, és tudják, minél jobb az ellenfél, annál nagyobb a kihívás.”
A két együttes vasárnap 15:30-kor méri össze erejét! A BVB legutóbbi két Europa-liga összecsapását is beleszámítva 4 mérkőzésen 16 gólt lőtt, minden ellenfelét egy négyessel küldte melegebb éghajlatra.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.