OTP Bank Liga: Szálltak a piros lapok

Jól kezdett a Loki, amely az MTK-t fogadta. Nem múlt el piros nélkül a felcsúti és a paksi mérkőzés. Érdekesség, hogy a kiállítások azt az együttest sújtották, amely vezetett a félidőben.

Férfias küzdelem zajlott a Nagyerdőben - két pirossal és megannyi sárga lappal fűszerezve. - fotó: nso.hu

Férfias küzdelem zajlott a Nagyerdőben – két pirossal és megannyi sárga lappal fűszerezve. – fotó: nso.hu

Cél a javuló szereplés, ami a Lokit illeti, lévén Kondás Elemér legénysége nem kezdte túlzottan jól a bajnokságot, ám az utóbbi hetekben kezd magára találni a hajdúsági alakulat. Ugyanakkor a szakember dolgát sérülések is megnehezítik, hiszen a három kapusból kettő is maródi, mellettük Szakály Péter sincs bevethető állapotban, ehhez képest villámrajtot vett a piros-fehér egylet, amely már a harmadik percben megszerezte a vezetést Sidibe révén, aki befordulva lőtt, Hegedüs ugyan rajta volt a labdán, de olyan szerencsétlenül – legalábbis a kapus szemszögéből – pattant a lövés, hogy a játékszer a portás fölött került a hálóba. A gól után átvette az irányítást az MTK, de komolyabb helyzetet nem tudott kidolgozni László Csaba együttese. Ezt látva Kondás meglepőt lépett: a balhátvéd helyett csatárt küldött be Balogh Norbert személyében. Ezzel valamivel támadóbb lett a Loki játéka, Hegedüsnek és az MTK-nak nagyon oda kellett figyelnie, de megoldották a helyzetet. A szünetben csak az MTK változtatott, de az első negyedórában inkább a hazaiak veszélyeztettek, Hegedüsnek ekkor is bravúrokat kellett bemutatnia, hogy meccsben tartsa övéit. Az idő előrehaladtával azonban kiegyenlítetté vált a játék, és a hajdúságiak kapuja előtt is adódott meleg helyzet, Radosevic azonban korlátlan úr volt a kapu előterében. Igaz, az MTK előtt nagy lehetőség adódott, miután szűk húsz perccel a vége előtt Balogh Norbert megkapta a második sárgáját, ám az MTK hiába tett meg mindent az egyenlítésért, majdnem a Loki szerzett gólt emberhátrányban. Ellenben az MTK sem úszta meg kiállítás nélkül, miután a rendes játékidő utolsó percében Gera Dániel is mehetett zuhanyozni Ferenczi János elleni szabálytalansága után.

Debrecen – MTK (1-0)
Nagyerdei stadion, 4000 néző, vezette: Bognár Tamás
DVSC: Radosevic – Jovanovic, Mészáros, Máté, Korhut (Balogh N., 34.) – Brkovic, Varga J. – Horváth Zs. (Castillion, 57.), Bódi (Berdó P., 90+4.), Ferenczi J. – Sidibe
MTK: Hegedüs – Bese, Grgic, Vukmir, Vadnai (Varga Sz., 79.) – Thian (Szatmári L., a szünetben), Kanta J., Vass Á. – Gera D., Torghelle, Hrepka
g.: Sidibe (3.)
s.: Sidibe (65.), Balogh N. (66.) ill.: Vukmir (7.), Hrepka (36.), Grgic (55.), Gera D. (66.), Torghelle (84.), Vass Á. (86.), Gera D. (90.), Bese (90+2.)
kiállítva: Balogh N. (71., második sárga lappal) ill.: Gera D. (90., második sárgával)

Hiába küzdött a Videoton, újra kikapott a címvédő. - fotó: vidi.hu

Hiába küzdött a Videoton, újra kikapott a címvédő. – fotó: vidi.hu

Meglepetésre (?) a Paks is elpáholta a címvédőt. Pedig könnyen bajba kerülhetett volna Csertői Aurél együttese, hiszen az első félórában a fehérváriaknak is akadt nem egy veszélyes helyzete, de nem tudtak élni ezzel a Videoton futballistái, nem úgy a másik kapu előtt Szakály Dénes, aki az első félóra végéhez közeledve szabadrúgást végezhetett el, amely Vinícius fejéről került saját kapujába, majd fordulás után Szabó János buta módon kiállíttatta magát, de ez mégsem szegte kedvét a tolnaiaknak, akik Szakály második – tizenegyesből elért – góljával magabiztos előnyre tettek szert. Ezt követően magához ragadta a kezdeményezést a címvédő, ám nem sok sikerrel tette, illetve egyáltalán nem sikerült.

Paks – Videoton 2-0 (1-0)
Paks, 2500 néző, vezette: Iványi Zoltán
Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay Zs., Lenzsér B., Szabó J. – Bertus L., Papp K. (Kesztyűs B., 56.) – Hahn J. (Koltai, 88.), Szakály D., Bartha L. – Balázs Zs. (Vági A., 56.)
Videoton: Danilovic – Szolnoki (Stopira, a szünetben), Lang, Vinícius, Nego – Oliveira, Kovács i., Simon Á. (Pölöskei Zs., 61.) – Suljic, Feczesin (Rudolf, 61.), Gyurcsó
g.: Vinícius (28., öngól), Szakály D. (58., a másodikat tizenegyesből),
s.: Szabó J. (40.), Bartha (72.), Bertus (73.), Szakály D. (90+3.) ill.: Danilovic (8.), Suljic (48.), Oliveira (49.), Gyurcsó (84.)
kiállítva: Szabó J. (51., második sárga lappal)

Felcsúton hiába vezetett a Haladás, amely sorozatban hatodik meccsén hagyhatta volna el veretlenül a pályát, a kiállítás után Pekár László tudott egalizálni, így aztán a veretlenségi sorozatát folytatta ugyan a Hali, de ehhez kellett Király Gábor is, aki több bravúrral mentette meg csapatát a kapott góltól. Sőt, a végén Sallai eldönthette volna a találkozót, miután egyedül mehetett a Haladás kapuja felé, de hiába emelte át Király felett, a kapu fölött is sikerült neki, és a végén is akadt egy lehetőség, ám ekkor Király mellel védte a próbálkozást, így aztán maradt a döntetlen.

Puskás Akadémia – Haladás (0-1)
Pancho Aréna, 1500 néző, vezette: Vad II. István
PAFC: Pogacsics – Fiola, Fodor F., Kelic, Dinjar (Lencse, 62.) – Bacelic-Grgic, Márkvárt D. – Pauljevic, Sallai R., Pekár – Tischler
Haladás: Király G. – Angyal, Jagodics M., S. Wils, Bosnjak (Fehér Z., 66.) – Th. Wils, Iszlai – Gosztonyi (Nagy P., 80.), Németh M. (Medgyes Z., 90.), Halmosi – Popin
g.: Pekár L. (62.) ill.: Németh M. (28.)
s.:  Dinjar (44.), Tischler (45+1.), Bacelic-Grgic (46.), Sallai (75.) ill.: Németh M. (34.), Popin (35.), Király (68.), S. Wils (74.)
kiállítva: Iszlai B. (51.)

Gavalovits Sándor