Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mondhatni rangadót játszottak Londonban, hiszen a Spurs a Crystal Palace-t fogadta. Ki gondolta volna a rajt előtt, hogy a piros-kékek hat forduló után megelőzik a hazaiakat.
Jól kezdett a Spurs, ami a helyzeteket illeti, bár negyedórát kellett várni az igazán veszélyes próbálkozásra. Ekkor Lamela kapáslövését kellett hatástalanítania McCarthy-nak, majd újabb bő negyedóra elteltével Alli tesztelte a remekül védő Palace-kapust, akin nehezen fogtak ki a hazaiak, olyannyira, hogy Kane lövését egyenesen kinézte a jobb sarok elől. A hajrára valamelyest feljavult a vendégek játéka, amit jelzett Sako veszélyes szabadrúgása is, ám Lloris nagyot védett, hogy aztán a szünet előtt Cabaye lábában maradt a vendégek vezető gólja. Fordulás után sem sokat változott a játék képe, a Tottenham próbálta feltörni a vendégek védekezését, de sem Lamela, sem társai nem találták a masszív hátsó alakzat ellenszerét. Egészen addig, míg Sako újra rá nem ijesztett a hazaiakra. Ugyanis három perccel később Son Hung-Min megszerezte a vezetést a Spursnek egyéni villanás után. A folytatásban már nem alakult ki nagyobb lehetőség, így a Tottenham otthon tartotta a három pontot, megfosztva a dobogó közelébe lépés esélyétől a Crystal Palace-t, helyette Pochettino legényei léptek előre nagyot a tabellán.
Tottenham – Crystal Palace1-0 (0-0)
White Hart Lane, 34.000 néző, vezette: Michael Oliver
Tottneham: Lloris – Walker, Alderweireld, Verthongen, Davies – Dier, Alli – Son H-M (Njie, 79.), Lamela (Th. Carroll, 87.), Chadli (Eriksen, 66.) Kane
Crystal Palace: McCarthy – Kelly, Hangeland, Delaney, Souare – Cabaye, McArthur (Mutch, 77.) – Zaha (F. Campbell, a szünetben), Puncheon, Sako (Bamford, 84.) – Bolasie
g.: Son H-M (68.)
s.: Lamela (76.) ill.: Kelly (45.), Bolasie (62.)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.