Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Gyenge produktumot nyújtottak Simeone fiai, de a három pont volt a lényeg, és az megvan.
SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISION
5. FORDULÓ
Atlético Madird – Getafe 2-0 (1-0)
G: Griezmann (4′ 90′) ill. –
A matracosok a legutóbbi fordulóban javították a Barcelona elleni vereséget, a kisebbik madridi csapat pedig első győzelmét húzta be a Malaga ellenében, azonban most egy újabb vereség nézett ki nekik. Az Atleti remekül kezdi a mérkőzést, egy szöglet után sikerül felszabadítania a vendégek kapusának Guaitának, de csak röviden, a labdát visszakanalazta a tömegbe Gabi, amire Griezmann csapott le, majd kissé kisodródott helyzetből megszerzi a vezetést csapatának, 1-0! Simeone fiai azonban nem tudtam még így sem felpörögni és kis híján egyenlít a vendég csapat, Lafita vette célba a kapuba bal alsó sarkát, de Oblak bravúrral védeni tud. Az első játékrész igaz hozott egy gólt, viszont nem sorolható a legjobb mérkőzések közé eddig.
A második félidőt sem Torresék kezdték jobban, a 63. minutumban Victor Rodriguez egyenlíthetett volna, azonban ígéretes helyzetből elvétette a kaput. A mérkőzés vége előtt negyedórával ismét egy hazai lehetőséget jegyezhetünk fel, Diego Godín bólintott kapura, de Guaita védeni tud bravúrral, szerencséjére a kapu közepébe ment a labda. A mérkőzés végére Griezmann betalált még egyszer, így az Atlético Madrid 2-0-ra veri a Getafét. A matracosok egy nagyon gyenge produktummal rukkoltak elő, ami valljuk be elég kevés egy ilyen kerettől, de az is igaz, hogy még össze kell szoknia a régi játékosoknak az újakkal és fordítva.
Szajevics Patrik
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.