Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ha nagyon komoly színvonalat nem is, de azért küzdést, akarást láthattunk a La Liga ötödik fordulójának utolsó mérkőzésén, amelyet Sevillában rendeztek.
A Betis dobbanthatott volna nagyot csütörtök éjjel, hiszen a zöldek kivételesen egy verhető ellenféllel találkoztak, így adta magát a dolog, hogy megszerezzék idei második győzelmüket. Az újonc zöldek pozitívan kezdték az évet, több nagy csapatnak is megnehezítették a dolgát, ám most egyértelműen esélyesek voltak hazai pályán, mivel a Deporról nem jelenthető ki egyértelműen, hogy nagyobb játékerőt képviselne, mint a hazaiak. A Depor viszont ha gyengécske kerettel is rendelkezik, attól még remekül rajtolt: döntetlen a Valenciával, majd még egy iksz és egy győzelem is ott van a nevük mellett a Gijontól elszenvedett zakó mellett. A két csapat tehát azonos pontszámmal várta ezt az estét, ettől függetlenül viszont mindenki a hazaiaktól várt nagyobb teljesítményt.
Az első játékrész minden szempontból csalódás volt: gyenge iram, csapnivaló színvonal és sok szabálytalanság volt, futball nem. A Betisnek kellett volna fölényben játszania, de a zöld-fehérek annyira pontatlanok voltak, hogy nem tudtak nyomást gyakorolni a vendég csapatra. A fordulás után aztán annyit változott a helyzet, hogy mindkét fél igényesebben játszott, összekapta magát. A kapuk is veszélyben forogtak, majd nem sokára megjöttek az első gólok is: előbb a Deporból messze kilógó Fede Cartabia talált be, majd öt percre rá a brazil Petros egyenlített. 1-1-el folytatódott a játék, amelyben továbbra is jelleemző volt a Betis irányítása, de a Depor sokkal hatékonyabb volt, kevesebb lehetőségből is tudtak veszélyesen játszani. Ennek az eredménye a 72. percben ért be: egy gyors ellenakció végén a marokkói Fajr talált be, megszerezve ezzel a vezetést csapatának. A Betis részéről a későbbiekben már nem érkezett válasz, így a vége 2-1-es Depor siker lett.
Real Betis – Deportivo la Coruna 1-2
G.: Cartabia (54.), Petros (59.), Fajr (72.)
A forduló összes végeredménye:
Las Palmas – Sevilla 2-0
Malaga – Villarreal 0-1
Athletic Bilbao – Real Madrid 1-2
Celta Vigo – Barcelona 4-1
Levante– Eibar 2-2
Rayo Vallecano – Sporting Gijon 2-1
Granada – Real Sociedad 0-3
Atletico Madrid – Getafe 2-0
Espanyol – Valencia 1-0
A tabella állása öt forduló után:
A góllövőlista állása öt forduló után:
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.