Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Alexandre Pato Angliába szerződéséről egész nyáron pletykáltak a szigetországban, de a várva-várt nagy bejelentés végül elmaradt. A brazil viszont most kitálalt arról, mi is zajlott a háttérben.
Az espnfc-com írása szerint ajánlatot tettek Patóért. Az átigazolási időszak lezárása előtt két órával került erre sor, az érdeklődő pedig a Manchester United volt. A dolog viszont annyira a semmiből jött, annyira hirtelen történt, hogy nem született meg az egyezség. A végén a francia Martial öltözött vörösbe, Pato pedig maradhatott otthon.
“Nem fogok hazudni, két órával a határidő lejárta előtt kaptam egy nagyon jó kis ajánlatot a Manchester Unitedtől. Számítottam rá, de későn szereztem tudomást róla. Most már nem foglalkozom ezzel, ide koncentrálok. Dolgozom, hogy a legjobbamat nyújtsam és várhatóan Sao Paulóban maradok.” – mondta Pato.
A brazilt a Corinthians adta kölcsön a rivális Sao Paulónak, ahol viszont magára talált és formába lendült a csatár. “Most dolgozom és teljes mértékben a Sao Paulóra koncentrálok. Nem tudok nem gondolni a jövőmre, de most csak a Sao Paulo a fontos. Nagyon szeretnék maradni, de ez nem csak rajtam múlik. Teszem amit tennem kell, a családom és az ügynököm pedig majd gondját viselik ezeknek a dolgoknak. Ők a legjobbat akarják nekem is és a klubnak is. Én profi vagyok, teszem a dogomat és mindig koncentrálok. “ – zárta Pato.
Ezek mellett viszont nem csak a hazai foci él számára, nagyon is kacérkodik még az európai visszatérés gondolatával. Akárhogy is kérdezték, nem tudott rácáfolni azokra a találgatásokra, hogy egyszer még láthatjuk majd őt Bajnokok Ligája mérkőzésen.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.