Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Remek iramú, hangulatos összecsapás kerekedett az Újpest és az MTK meccséből. Itt a helyzetek bementek, ott kimaradtak, ráadásul két tizenegyest is elhibázott a vendég kék-fehér együttes.
Maga a gyep eleinte úgy tűnt, nem lesz a legjobb állapotban az egész napos esőzés után, ám a kétségek hamar szétoszlottak, így aztán remek találkozó kerekedett a rangadón. Lázár Bencének üzentek a csapatok és a szurkolók a meccs előtt, majd egyből belecsaptak a közepébe a csapatok, igaz az elején inkább az MTK-nak voltak helyzetei, majd szinte a semmiből megszerezte a vezetést az Újpest. Balról fejelt vissza középre Balogh Balázs, a lesipuskás Diagne pedig a kapuba továbbított. Szűk tíz percre rá Kálnoki Kis óvta meg kapuját Torghellével szemben, aki kétszer is lőhetett, de mindkétszer korábbi társa rúgta ki a gólvonalon állva a játékszert. Ekkor inkábbaz MTK dominált, ráadásul a hajrához közeledve tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, de Kanta gyengén helyezett labdáját Balajcza megfogta. A második félidő elején már kettővel ment az Újpest, hála Bardhinak, aki éles szögből lőtt középre, Hegedüs viszont olyan rosszul ért bele, hogy a játékszer a kapufáról csorgott be. Végig uralta a meccset a kék-fehér csapat, a gólokat viszont az Újpest szerezte, de nem sokáig, hiszen Torghelle is kihagyta a maga tizenegyesét – a lécet lőtte telibe – nem sokkal később azonban javított, Varga Szabolcs lövését Nagy Tibor passzolta a támadó elé, aki higgadtan értékesítette a helyzetet, visszahozva a reményt. De nem nyugodhatott meg az MTK, hiszen azért az újpesti támadásokban is benne volt a gólveszély. Az utolsó percek viszont igazi hektikus játékot hozott. Bese előbb lécre tekert, majd Balajcza elütötte Ramost, így jött a harmadik tizenegyes, egyben a második sárga lapja a kapusnak. Helyét a végig agilisan futballozó Diagne vette át, de Kanta büntetőjét nem védhette, így aztán végül meg kellett elégedni a döntetlennel az Újpestnek. Ám ha azt nézzük, hogy az MTK rúgott egy kapufát, illetve kihagyott két tizenegyest is, akár vendégsiker is születhetett volna.
Újpest – MTK 2-2 (1-0)
Szusza stadion, 5000 néző, vezette: Iványi Zoltán
Újpest: Balajcza – Nagy T., Litauszki, Kálnoki Kis (Forró, 51.), Mohl – Sankovic, Bardhi (Bardhi, Nagy G., 71.), Balogh B. – Filkor (Sallói, a szünetben) – Andric, Diagne
MTK: Hegedüs – Grgic, Poór, Vadnai – Gera D. (Varga Sz., 52.), Bese, Kanta J., Vass Á. (szatmári L., 75.), Strestík (Hrepka, 57.) – Torghelle, Ramos
g.: Diagne (15.),Bardhi ( 48.) ill.: Torghelle (63.), Kanta (88., 11-esből)
s.: Diagne (15.), Nagy T. (23.), Balajcza (51.), Sallói (82.), Balajcza (87.) ill.: Kanta (90+1.)
kiállítva: Balajcza (87., második sárgával)
A bajnokság állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.