Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Vereségével az újonc New York City gyakorlatilag minden lehetőségét elvesztette, avagy David Villáék számára az alapszakasz vége jelenti majd a végállomást. A sors furcsa fintora, hogy a washingtoniak pont ezen a mérkőzésen találtak magukra.
D.C. United – New York City 2-1 (0-1)
G: Espindola (73.), Saborio (90+2.) ill. Lampard (1.)
Habár remekül indult a mérkőzés a New York City számára, egy kipattanót követően Lampard emelt a kapuba, s hathatós alaphangot szolgáltatott a mérkőzésnek már az 1. minutumban. Az öröm azonban eddig tartott, ugyanis a hazaiak akarata érvényesült, irányítotték a mérkőzést, sokkalta több helyzetet dolgoztak ki és pontosabban is tüzeltek. Noha az első játékrészben még nem sikerült egalizálni, a másodikban talpra pattanhatott a hazai publikum, Espindola egalizáló találata a 73. percben jött. A döntetlennel sem ment volna sokra a Pirlo, Lampard és David Villa fémjelezte csapat, ám a végén egyetlen pontocska sem jutott, Saborio a ráadásban a DC javára fordította a mérkőzést. A sors furcsa fintora, hogy öt nyeretlen bajnoki után pont most tért vissza a helyes útra a washingtoni csapat , mely riválisával szemben ott lesz a rájátszásban, s az sincsen kizárva, hogy végül erőnyerőként csak egy körrel később kell csatlakoznia a többiekhez.
A folytatásban:
okt. 3. 23:00 Toronto FC – Philadelphia
okt. 4. 01:00 New York Red Bulls – Columbus Crew (Eurosport 2)
okt. 4. 01:30 Orlando City – Montreal Impact
okt. 4. 02:30 Chicago Fire – New England
okt. 4. 04:30 San Jose Earthquakes – Vancouver Whitecaps
okt. 4. 04:30 Portland Timbers – Sporting Kansas
okt. 4. 23:00 FC Dallas – Houston Dynamo (Eurosport 2)
okt. 5. 01:00 Colorado Rapids – Real Salt Lake (Eurosport 2)
okt. 5. 03:30 Seattle Sounders – L. A. Galaxy
A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 22 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 19 gól
3. David Villa (New York City) – 17 gól
4. Keane (Los Angeles Galaxy) – 16 gól
5. Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 15 gól
6. Wright-Phillips (New York Red Bulls), Martins (Seattle Sounders), Larin (Orlando City) – 14 gól
9. Adi (Portland Timbers) – 12 gól
10. Larin (Orlando City), Bruin (Houston Dynamo), Altidore (Toronto FC), Dwyer (Sporting Kansas City) – 11 gól
Végezetül pedig a bajnoki tabella:
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.