Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szombat késő esti mérkőzéseken a Malaganak és az Eibarnak sikerült diadalmaskodni.
SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISION
7. FORDULÓ
Malaga – Real Sociedad 3-1 (2-1)
G: Charles (4′ 7′ 89′) ill. Agirretxe (14′)
Kiállítva: Tissone (71′ – Malaga)
A Malaga eddig nagyon gyengén teljesít, de ugyanez igaz a Sociedadra is, most azonban csak egyik csapat szurkolói lehettek valamivel elégedettebbek. A hazaiak már a 4. percben megszerezték a vezetést, Recio átadását követően Charles dobja fel mellel félollóra magának a labdát, majd a kapuba vágja, 1-0! Három perccel később a támadó megszerzi saját maga és csapata második gólját is, Kameni rúgja föl a labdát, de a védők elvétik azt, így Charles ziccerbe kerül és higgadtan emeli át Rulli kapust, 2-0! A 14. percben szépíteni tud a Sociedad, Zurutuza veszi észre a berobbanó Agirretxét, ő pedig Kamenit megelőzve a kapuba bólint, 2-1! Ezután vegyesen mindkét csapatnak sok helyzete volt, de gól már csak a 89. percben érkezett, a 16-oson belül egy kavarodás alakul ki, a labda Charles elé pattan és ezzel meglövi mesterhármasát, 3-1! Kiegyenlített mérkőzés volt, azonban a Malaga használta ki a helyzeteit, így mondhatni, hogy megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.
Las Palmas – Eibar 0-2 (0-1)
G: – ill. Berjon (7′), Baston (62′)
Az újonc csapat hullámzó rajtot vett, a vendégek pedig erőn felül teljesítenek egyelőre, és ezen formák most is beigazolódtak, hiszen az Eibar Berjon és Bastos gólaival 2-0-ra verték a Las Palmast idegenben, megérdemelten.
Szajevics Patrik
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.