La Liga: A listavezető is bukott – videóval

A listavezető is pályára lépett a La Liga 7. fordulójában, ám az elsőre könnyűnek tűnő párosítás mégis nehéznek bizonyult számukra.

Kép: www.as.com

Kép: www.as.com

A Villarreal története során először vezeti a spanyol bajnokságot, de ahogy az várható volt: nem sokáig. A sárgák kerete közel sem elég bő ahhoz, hogy a csapat a bajnokságban és az európai kupában is helyt tudjon állni. Csütörtökön csak egy kínkeserves 1-0-t tudtak felmutatni a Victoria Plzen ellen, most pedig egy betömörülő és ráadásul hazai pályán játszó Levante volt az ellenfél. Az a Levante, amelynek minden pont számít, hiszen a csapat az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban. A mérkőzés képe is azt tükrözte, amire számítani lehetett. A hazaiak küzdöttek és főleg a zárt védekezésre koncentráltak, a Villarreal pedig többet birtokolta ugyan a labdát, de nem tudott egykönnyen helyzetbe kerülni. Bacambu hiányában kicsit nehézkes a sárgák támadásépítése, ami például most jó lett volna, ha van.

Olyan szinten kritikus állapotokról beszélünk ennek kapcsán, hogy egy óra elteltével a Villarrealnak még csak kapura lövési kísérlete sem volt. A legnagyobb gondot viszont nem ez, hanem a 36. perc eseménye hozta: a balhátvéd Jokic begyűjtötte második sárgáját és a kiállítás sorsára jutott. Az emberhátrány megkétszerezte az amúgy sem épp könnyű feladat nehézségét. A Levante a második félidőben már sokkal bátrabb volt, tulajdonképpen irányította is a játékot. A Villarreal csak mezőnyben tudott érvényesülni rövidebb ideig, a hazai közönség azonban a Levantét repítette előre. A hajrában egyre forróbbá vált a helyzet a vendégek számára, a 83. percben aztán minden eldőlt: Deyverson találatával vezetéshez jutott a Levante, ami ki is tartott a meccs végéig az emberhátrányban játszó Villarreal ellen. A sárgák ezzel elszenvedték idei első bajnoki vereségüket, a Levante pedig idei első győzelmét szerezte meg.

http://www.dailymotion.com/video/x38kfax_deyverson-1-0-great-goal-levante-villarreal-04-10-2015-hd_sport

Levante – Villarreal 1-0
G.: Deyverson (83.)

Baranyai Balázs