Mégsem Pintér lesz a Videoton edzője

Továbbra is pro licenc nélküli edzője van a Videotonnak Bernard Casoni augusztus 19.-ei távozása óta.

Az új kapitány: Pintér Attila

Nem kértek Pintérből sem a játékosok, sem a szurkolók

A francia szakember leváltását követően Pető Tamás irányításával készül a Videoton, viszont ő nem rendelkezik pro licenccel így csak 60 napig irányíthatja az együttest, vagyis még két hétig. A Vidi vezetősége lázas edzőkeresésben van, és a múlt héten úgy tűnt, hogy meg is találták a megfelelő embert a posztra. Ez a személy pedig nem más, mint Pintér Attila, korábbi szövetségi kapitány.
A szombati Videoton – Puskás Akadémia (3:2) bajnoki óta azonban új fordulat következett be a forgatókönyvben, ugyanis a fehérvári ultrák többször is a vezetőség tudtára adták (nem éppen irodalmi stílusban), hogy nem kérnek Pintérből. Állítólag a játékosok se szívesen dolgoztak volna vele együtt, így az ügy azon része lezárult, hogy Pintér biztos nem lesz a Videoton edzője.
Viszont így még továbbra sincs megfelelő papírral rendelkező vezetőedzője a fehérváriaknak, így két opció vázolódott fel előttük. Vagy találnak egy szakembert akit a játékosok és a szurkolók is elfogadnak, mint trénert, vagy házon belül leül a padra egy pro licenccel rendelkező személy, aki csak névleg irányítja a csapatot, azonban továbbra is Pető Tamás kezében lenne az együttes.
A válogatott mérkőzések alatti szünetben valószínűleg pont kerül a Videoton ügyének a végére.

Munkácsi Ádám