Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Viharos napok után tettek pontot az egymással haragban álló felek a Real Madrid edzésén.
A válogatott mérkőzések miatt kénytelen nélkülözni 12 játékosát a madridi sztárcsapat, de talán pont a családiasabb légkörű edzéseknek is köszönhető, hogy a hétvégi bajnoki után összeszólalkozó felek, Rafa Benítez és Sergio Ramos békejobbot nyújtottak egymásnak. Mint ismeretes Ronaldoék városi rangadón 1-1-es döntetlen játszottak az Atletico Madrid otthonában, ráadásul a Galaktikusok a mérkőzés vége felé kapták az egyenlítő gólt. Rafa Benítez egy rádióinterjúban kritizálta Ramost, amikor azt mondta, felelőtlenség volt összehoznia a tizenegyest – amit ugyanakkor Antoine Griezmann kihagyott. Nem maradt sokáig válasz nélkül a spanyol szakember kritikája.
„Remélem, ha van mondanivalója, azt közli velem, ha legközelebb találkozunk” – reagált Ramos a keddi edzést követően. – „Hatalmas hiba volt, elismerem. De ettől még nem aggódom túl a történteket, mert mindannyian hibázunk, és senki sem szándékosan követi el ezeket, ráadásul Keylor Navasnak tartozom egy köszönettel, aki kivédte a tizenegyest, így az én rontásom nem befolyásolta a végeredményt. Ha már itt tartunk, beszélhetnének Benítez cseréiről is…” Utalt Benzema lehozatalára, amiért a spanyol sajtó is kikezdte Benítezt, mondván a királyiak vezetőedzője ráült az eredményre, és ez lett a veszte. A Marca információi szerint a két fél a Valdebebasi edzőközpontban a szerdai edzésen békejobbot nyújtottak egymásnak, egyúttal elismerik saját hibáikat, s abban maradtak, hogy a jövőben igyekeznek elkerülni a hasonló nézeteltéréseiket.
Mint korábban megírtuk, a szeptemberi válogatott mérkőzésekről sérülten tért vissza Danilo és James Rodriguez is. Épp a mostani válogatott időszak jelentette szünet alatt álltak ismét edzésbe, ugyan visszatérésük ideje még nem ismert, ennek ellenére jó hír ez a madridi szimpatizánsok számára, mivel a játékosok visszatérése valószínűleg rövid időn belül megtörténik.
Kép forrása: nemzetisport.hu
Becz Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.