Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megszületett a döntés, az SZTK-Erima vezetőedzője, a klub korábbi támadója kapta meg a marsallbotot Székesfehérváron.
Rétestészta hosszúságúra nyúló történet ért véget kedden este Székesfehérváron. Közel két hónap után meglett a Videoton új edzője. Mint ismert, augusztusban menesztették Bernard Casonit, akivel vergődött a csapat a nyáron, helyét korábbi segítője, Pető Tamás vette át, de vele sem sziporkázott az együttes, igaz, Pro licence hiányában csak átmeneti megoldás volt a szakember.
Az elmúlt hetekben egyre másra röppentek fel a nevek: Sergio Conceicao, Igor Stimac, Joan Carrillo (újra), Pintér Attila, Egervári Sándor, Horváth Ferenc, Mezey György (szintén másodszor), Bódog Tamás is benne volt a pakliban.
Hogy Pintér Attila volt a legesélyesebb, nem meglepetés, ám végül a játékosok úgy buktatták meg, hogy ki sem nevezték még. Erre kedd este jött a hír, hogy a korábban Kecskeméten, Pakson és Győrben is dolgozó Horváth Ferenc lett a befutó, ám csak a 2015-16-os szezon végéig. Azaz amolyan tűzoltónak szánják Fehérváron. Játékosként többször is megfordult már a piros-kékeknél, ráadásul Kovács Zoltánnal szerepelt együtt Újpesten is.
„Egy régi álmom teljesült azzal, hogy a Videoton FC vezetőedzője lettem. Sokat kaptam a klubtól játékosként, most szeretnék valamennyit visszaadni. A szerződésem 7 hónapra szól, ami egy speciális helyzet, én ebben, a jövő májusig tartó időszakban szeretném a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A Vidi keretét nagyszerű játékosok alkotják, a feladat, hogy ebből a keretből minél ütőképesebb csapatot rakjunk össze, és az idény végére elérjük a klub által kitűzött célokat.” – beszélt érzéseiről a frissen kinevezett szakvezető. Kovács Zoltán szerint megismételhetik közös játékosmúltjuk sikereit. „Horváth Ferenccel játszottunk együtt Újpesten és a válogatottban is, remélem, az akkori időkhöz hasonlóan, a mostani együttműködésünk is sikeres lesz! Biztos vagyok abban, hogy a játékosok jól fogadják majd és partnerek lesznek a közös munkában, és vele el tudjuk érni a céljainkat. Ezúton is szeretném megköszönni Pető Tamásnak és stábjának azt az áldozatos és kemény munkát, amit az elmúlt hét hétben végzett.”
Végül Várhidi Péter, a Szigetszentmiklós sportigazgatója mondta el véleményét az edzőcseréről, lévén Horváth ezt a szezont is az SZTK-Erima edzőjeként kezdte. „Hirtelen jött a Videoton FC megkeresése, de a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva, rövid idő alatt megegyeztünk a klub vezetőivel. Számunkra egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy Horváth Ferencnek az NB I-ben a helye, örülünk neki, hogy a munkáját elismerik Székesfehérváron is, és úgy gondolják, hogy a szakember és segítője, Szamosi Tamás a legalkalmasabbak a bajnoki címvédő kispadjára. Büszkék vagyunk arra, hogy ismét egy NB I-es csapatnak adtunk vezetőedzőt.”
Ezzel lezárult a jelenlegi idény első hosszabb edzőváltó akciója, már az is meglepetés, hogy tizenegy forduló elteltével egyetlen csapat cserélt edzőt, szemben a korábbi évek tendenciájával.
Edzőkeringő 2015-2016:
augusztus 19.: Bernard Casoni helyett ideiglenesen Pető Tamás –> Videoton
Október 6.: Pető Tamás helyett Horváth Ferenc –> Videoton
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.