Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A portugál klasszis posztjával kapcsolatban nyilatkozott, miszerint inkább csatárnak tartja magát mintsem szélsőnek.
Cristiano Ronaldo nem régiben vette át a negyedik aranycipőjét, miután az előző szezonban a spanyol élvonalban 48(!) góllal zárt. Ebből kifolyólag a spanyol Marca találta meg egy interjúra a 30 éves támadót. A portugál így vélekedett magáról:
“Már más vagyok. Inkább vagyok befejező csatár mint sem szélső, némileg változtattam a pozíciómon mert onnan több gólt tudsz szerezni.”
“Ez egy természetes változás és minden bizonnyal ez tartott engem boldogan.”
Ronaldo ebben az évben is belekezdett a gólgyártásba. A La Liga-ban eddig 7 mérkőzésen 5 gólig a Bajnokok-Ligájában pedig 2(!) mérkőzésen szintén 5 találatig jutott. Nagyszerű formának örvend a portugál, aki már valószínűleg a hétvégi Levante elleni bajnoki mérkőzésre készül gőzerővel. A háromszoros aranylabdás eddig 2007-08, 2010-11, 2013-14 , 2014-15 szezonok után kapta meg az aranycipőt. Ezeket az idényeket összevetve összesen 151 gólt szerzett 133 mérkőzés alatt hozzátéve, hogy ezek a számok csak a bajnoki találatait és meccseit mutatják.
fotó: hotactress.xyz
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.