Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A magyar válogatott a dán, norvég, ír, szlovén négyesből kap ellenfelet a 2016-os Eb pótselejtezőjére. Talán nem meglepő, a fent említett nemzetek nekünk örülnének a legjobban.
ÍRORSZÁG
Martin O’Neill, az írek szövetségi kapitánya szerint lényegtelen, hogy kit kapnak, hiszem a feladat adott számukra.
“Nem azzal töltöm vasárnapig az időmet, hogy egyik vagy másik csapatról álmodozzak.” Nyilatkozta az Észak-Ír szakember, továbbá hozzátette. “Nem foglalkozunk azzal, hogy kiemeltek vagyunk-e vagy sem, magabiztosan várjuk a pótselejtezőt, bárkivel kerülünk is össze.”
Az ír szurkolók és szakírók persze már jóval közlékenyebbek álmaik kifejezésre juttatása terén, náluk egyértelműen Magyarország áll a kívánságlista élén. Az Irish Independent szakírója, Kevin Palmer sorba vette a lehetséges ellenfeleiket. Hozzánk érve leírta, hogy az egyenes ági kijutásról percekkel maradtunk le, továbbá kiemelte, hogy a legkönnyebb csoportban végeztünk harmadikként, ami Észak-Írország, és Románia mögött nem éppen mondható nagy teljesítménynek. A szakíró a következőképpen zárja sorait: “Kaphatnánk Magyarországot, kérem?”
NORVÉGIA
Vegard Forren, a Molde 27 éves középhátvédja a következőket mondta: “Az ukránok és a svédek nagyon erős riválisok lennének, a bosnyákok, és különösen a magyarok ellen jobb esélyünk lenne. A magyar válogatott lenne számunkra a legjobb választás.”
Alexander Söderlund, a Rosenborg támadója is a mieinket tartja a leggyengébb riválisnak. Azonban Per-Mathias Högmo norvég kapitány addig nem szeretne a témával foglalkozni, amíg meg nem kapják meg vasárnap az ellenfelüket.
DÁNIA
A válogatott kapitánya Morten Olsen szerint nincs nagy különbség a lehetséges riválisok között.
“Nincs lényeges különbség játékerőben a nyolc pótselejtezős válogatott között. Svédországgal, Magyarországgal, Ukrajnával és Boszniával kapcsolatban is vannak kellemes és kevésbé szép emlékeink.“
A dán TV2 kimutatta, hogy a meccsenkénti pontátlagban és gólátlagban is a legrosszabbak nemzeti válogatottjuk a lehetséges ellenfelekkel összevetve (mindkét statisztikában mi követjük őket a lista végén).
SZLOVÉNIA
A szlovén szurkolók hozzánk hasonlóan nincsenek valami jó véleménnyel saját válogatottjukról, és esélyeikről. Épp ezért gondolják ők is úgy, hogy a legnagyobb esélyük még ellenünk lehet. Az Ukrán, Bosnyák, Svéd hármas ellen teljesen esélytelennek érzik válogatottjukat, de ellenünk is 50-50% esélyt adnának maguknak.
“Magyarország, kétszer 0–0, aztán a tizenegyesek során Handanovic parádézik…, és mehetünk is Franciaországba.“ – olvasható egy hozzászólás az rtvso.si-n.
Legyen így, egészen a büntetőkig, ott a végén viszont Király Gabi legyen a hős…
Kép forrása: worldfootball.net
Becz Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.